Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Második rész A Curia szervezete és ügyvitele, hatásköre és illatékesége

evangélikus vallású, a personalis megjegyzi, hogy sem ővele, sem a királyi táblával nem közölték: hány protestáns alkalmazását akarja az uralkodó a curiánál. Ezután részletesen fejtegeti, hogy 1782 óta, amikor II. József a protestánsokat bírói hivatalra alkalmazni kezdte, hogyan alakult ezek száma a curián. Jelenleg mindkét táblának 2—2 református és 1—1 evangélikus tagja van, s a politikai szempontok is megkívánják, hogy — tekintettel az evangélikusok számára Magyarországon — időnként közülük is egyesek közhivatalt nyerjenek. Hozzáteszi még, hogy Ottlik felesége katolikus, fia nincs, leányait pedig a törvény szerint katolikus vallásban nevelteti. Végül is Majláth azzal fejezi be a felterjesztést: kéri, hogy a kinevezni szándékolt személy előzetes bejelentésének kötelessége alól felmentést kapjon, nehogy utódai azzal vádolhassák, hogy az ítélőmester kinevezésének annyi évszázad óta, „az Ausztriai ház egész uralma alatt is" gyakorolt jogát az ő valamilyen vétkes cselekedete miatt veszítették el.

13 A felterjesztésre — melyet a personalis személyesen nyújtott át Bécsben a királynak — a kancellár röviden válaszolt: ismét minden indokolás nélkül, mint a király kifejezett parancsát, megújította az előbbi rendelkezést. Majláth még egyszer tiltakozott, a parancs teljesítésének akadályaira hivatkozva, de ismét nem ért el eredményt, a kancellár harmadszor is ugyanúgy felelt: az utasítás teljesítésének „nullum obstare posse impedimentum". Ezzel az ellenállás megszűnt, Majláth a kérdés körüli huza-vona alatt meghalt, s utódai a parancsot kifogás vagy észrevétel nélkül teljesítették: az ítélőmesterükké kinevezni szándékolt személyekről felterjesztést készítettek, s csak a kancellárnak a királyi jóváhagyást közlő leirata után tették meg a kinevezést. A jóváhagyást megkönnyítendő, az előterjesztésben a jelölt érdemeit igyekeztek kellően hangsúlyozni; az érvek között nem egyszer szerepel, hogy a jelölt „a királyhoz, hazához s az ősi alkotmányhoz hűen ragaszkodik". A Habsburgoknak a magyar alkotmány megsemmisítésére irányuló tradicionális politikájában ekkor, az erősödő reform-mozgalom „az ősi alkotmányhoz való ragaszkodást" tette jó ajánlólevéllé az udvari körök szemében.

14 Az ítélőmesterek utánpótlása, mint láttuk, elsősorban a kir. tábla köznemesi rendű, „királyi" assessorai (assessores regii, assessores e statu nobilium vagy e statu equestri) közül történt, a tábla magasabb állásait rendszerint az ő előléptetésükkel töltötték be. A királyi assessorok száma eredetileg, az 1724. évi újjászervezéstől II. József koráig, mindössze 4 volt; a referálásban egyikük sem vett részt. A Novus Ordo alatt a státus teljesen átalakult, megnövekedett, majd 1790ben, amikor a régi rend visszatért, hogy a letűnt Józsefi rendszer bíráit meg lehessen tartani, a 4 tényleges (actualis) kir. táblai assessor mellé létszámfeletti (supernumerarius) assessori állásokat rendszeresítettek. 1792-ben pedig, az ítélőmesterek terhének könnyítésére, 4 referens-assessori állást engedélyezett a király. Ezóta tehát a kir. táblán háromféle királyi assessor van: referens-assessor, (actualis) assessor és supernumerarius assessor. Ezek azonban státuskategória-szerűleg nem különülnek el egymástól: a referens-assessor (betegsége vagy idős kora miatt) időleges vagy végleges felmentést kaphat a perelőadás alól, van továbbá olyan 13 A kancellár leirata (1818: 4. P.) Személyn. It. Acta praes. 116, a personalis felterjesztése Személyn. It. Acta praes. 139. 14 A personalis és a kancellár fenti iratváltását: előbb vitáját, majd az elrendelt módszer meghonosodásának, gyakorlattá válásának néhány példája Személyn. It. Acta praes. 141, 144, 169, 238, 603, 604. 11* 163