Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba

köztudomásra jutása országszerte nagy fölindulást okozott. Különösen nagy volt a felháborodás Pest megyében, mely eddig is élen járt a magyar törvényhatóságok közt az ifjak érdekében tett akciók terén. A vármegye 1837. márciusi közgyűlése, ahol az ügy tárgyalásra került, rendkívül viharos hangulatban folyt le. Az ellenzéki szónokok élesen támadták a fiscust, a királyi táblát és a hétszemélyes táblát. Az egyik felszólaló a királyi ügyigazgatónak — poena talionis alapján — 10 évi börtönre ítélését követelte. A kir. curia bíráit megvesztegettetésükkel gyanúsították. Az egyik szónok a hétszemélyes tábla bíráiról úgy nyilatkozott: „Jaj annak az országnak, melynek bírái a vak eszköz szerepére süllyednek, és míg féllábukkal a sírban vannak (a septemvir-i méltóságot rendszerint idős korban érték el), a másikkal mint elaggott, ősz emberek hazájok törvényeit tiporják szét." Az indulatosabbnál indulatosabb felszólalások elítélték a „rémuralmi rendszert", s zajosan követelték annak kiküszöbölését, mindenek előtt azt, hogy a király oldja fel az ifjak ellen hozott ítéletet. Ebben különben az egész közgyűlés egyetértett, s elhatározták a királyhoz ilyen kérelem intézését.

80 Igen érdekes az az, eddig tudomásunk szerint sehol fel nem használt jelentés, amit a curiai levéltár igazgatója, ki a közgyűlésen jelen volt, annak lefolyásáról a personalisnak tett. Jelenti, hogy Pest vármegye közgyűlésén viharos felszólalások hangzottak el az ifjak peréről. A szónokok „szétszedték" a curia ítéletét, s mind azt hangsúlyozták, hogy törvénytelen volt az ifjak előzetes letartóztatása, törvénytelen az ellenük folyt peres eljárás, hogy elzárták őket a jogos védelemtől, s hogy ezért az ítéletek — mint törvénytelenek és alaptalanok — semmisnek tekintendők. A királyt tehát fel kell kérni az ítéletek megsemmisítésére s az elítéltek szabadonbocsátására, vagy országgyűlés összehívására s az ország sérelmeinek — köztük ennek — soron kívül, a királyi propositiók tárgyalása előtti elintézésére. Ha pedig a megyének erre a felterjesztésére nem jönne válasz, vagy az negatív volna, fel kell hívni az ország összes törvényhatóságát, hogy ez ügyben deputációt küldjön a királyhoz. A fentiek határozatba mentek, sőt az is, hogy az ifjak perével kapcsolatban — mert értük kezességet ajánlottak, vagy mert a Társalkodó Egyesülettel maguk is kapcsolatban állottak — a curiáról eltávolított jurátusok érdekében a megye szintén forduljon a királyhoz, s kérje e büntetések feloldását, a jurátusok visszafogadását és ügyvédi vizsgára bocsátását. Ha pedig erre nem jönne kielégítő válasz, a megye vizsgáztassa le őket, s engedje meg, hogy Pest megye területén ügyvédi működést fejtsenek ki, illetőleg ennek engedélyezésére a többi törvényhatóságot is kérje fel.

81 A megye határozata válasz volt arra az intézkedésre, hogy néhány, Lovassyék perével kapcsolatban a vádlottak iránt együttérzését élesen kifejezésre juttató jurátust a juratéria folytatásától eltiltottak, s az országgyűlési ifjak Társalkodó Egyesületének volt tagjai ellen rendszabályokat hoztak. A kancellár ugyanis még az országgyűlés alatt, 1835. május 27-én, a királynak azt a rendelkezését közölte a personalissal, hogy azok az ifjak, akik az országgyűlés folyamán magukat „quocunque sub obtutu notatos reddiderunt", s akiknek jegyzékét is mellékelte, ügyvédi vizsgára nem bocsáthatók. A kancellár 1836. november 18-án, ismét a király parancsára hivatkozva, a fenti rendelet eredményéről, illetőleg a közölt jegyzékben foglalt ifjakról részletes jelentést kért: mi történt velük, jurátusok-e 80 Wertheimer 252 — 254. 81 Személyn. lt. Acta praes. 1483