Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
kihirdetni, s a két tanácsban való ítélkezés csak a büntető perekre vonatkozik, a polgári perekre ki nem terjeszthető. A rendelkezés nem új, a tanácsrendszert a királyi táblán már II. József bevezette. A Novus Ordo alatt azonban a két tanács felváltva ült össze, s a bányaperek kivételével akkor mindenféle pert így intéztek. Most a teljes ülés válik kétfelé, s a két „senatus" egyidejűleg ítélkezik, viszont a fentiek szerint csak büntető perekben. Ez a rendszer a bíráknak az ülésektől való távolmaradását megnehezítette, minthogy nagyobb számú helyettes (supplens) beállítása akadályokba ütközött, s a bíráktól egyébként is az ügyekben való fokozottabb részvételt kívánt az eddigi állapotnál, amikor a teljes létszám hallgatta (többé-kevésbé passzívan) a referens előadását, ami a jogszolgáltatás szempontjából az erők kellő ki nem használását jelentette. Az 1807. évi országgyűlés december 15-én zárult, 1808-ban pedig az év első felében folyt három és fél hónapi ülésezés után a királyi táblán az ítélkezés ismét szünetelt, a tanácsok bevezetésére így csak 1809-ben került sor. Ezóta a királyi táblán a fellebbezett büntető pereket a törvény szerint két tanácsban intézték, oly módon, hogy a nap rendszerint teljes üléssel kezdődött, ott a tábla folyó ügyeit s hivatalos levelezését tárgyalták, azután a plénum ketté vált, egyik fele a helyén maradt mint „senatus unus", másik fele kivonult, s mint „senatus altér" egy másik helyiségben kezdte meg az ítélkezést. Utána a két senatus gyakran megint egyesült, ott kihirdették az aznap hozott ítéleteket, s egyéb teljes ülés elé tartozó ügyeket intéztek, vagy ha ez elmaradt, az ítélethirdetés másnap, a következő ülés legelején történt meg. 49 A tanácsokban való ítélkezésen kívül — melyet mint látni fogjuk, az 1807: 9. tc. rendelkezése ellenére nemcsak a büntető perekre, hanem a válóperekre, sőt a többi fellebbezett polgári perre is kiterjesztettek — a bírósági cselekményekre felhasználható idő növelése, valamint az ülésnapok számának szaporítása volt az az eszköz, mellyel a kormányzat a curia egyre fokozódó lemaradásával, a növekvő pertorlódással szemben valamelyes sikerrel vette fel a küzdelmet. Az előbbi szempontból az 1792. évi 16. tc. volt az úttörő, mely az első rést nyitotta a törvényszünetek teljes időkiesést okozó régi formáján; e törvénycikk 7. bekezdése szerint ugyanis az ítéleteket ezután törvényszünetben is végre lehetett hajtani. Az utóbbi eszköz kimunkálásához viszont, az ülésnapok számának növeléséhez, háromféle mód állott rendelkezésre. Az egyik a törvényszakokat megszakító ún. interstitiumok (mint pl. a vízkereszti törvényszak alatt a farsangi szünnapok, a húsvét-utáni törvényszak alatt a „dies rogationum": az áldozócsütörtök előtti 3 nap) ítélkezésre felhasználása volt, a másik a törvény szakokat elválasztó „rendes" törvényszünetek megrövidítése lehetett. Végül a harmadik módot az országgyűlés, háború, insurrectio stb. miatt beálló „rendkívüli" törvényszünetek kiküszöbölése, az ítélkezésnek ilyen időszakok alatt is (legalább valamilyen mértékben) fenntartása nyújthatta. A kormányzat mindezeket a lehetőségeket igyekezett felhasználni a munkára fordítható idő növelése céljából. A közvetlen indítékot e többirányú törekvésekhez is — mint a kir. tábla tanácsokban történő ítélkezésének bevezetéséhez — az 1791 óta megnövekedett számú büntető per intézéséről való gondoskodás szüksége adta, az ítélkezési idő 49 A kir. tábla teljes ülési és tanácsülési jegyzőkönyvei 1809-ből s a következő .évekből.
