Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
II rész. 1720—1740
A szám vevőhivatal jelentőségét és szerepét növelte az 1720. évi utasításnak ama pontja is_, amely — a bécsi kamarai gyakorlat átültetésével — az összes kamarai kiadványok fogalmazványainak a számadásmester vagy helyettese által való átnézését rendszeresítette. A kamarai titkároknak a kész és aláírt fogalmazványt a mellékelt iratokkal együtt „videat officina rationaria" felirattal a számadásmesterhez kellett átküldeniük. A számadásmester az iratokat átnézte, s ha gazdasági, számadási vagy egyéb vonatkozásban valami megjegyeznivalója volt, azt külön papíron a fogalmazvány mellé csatolta, majd az iratokat az illetékes titkárnak visszaküldte. A titkár ismertette a tanácsülésen a számadásmester véleményét, s a tanács döntése alapján javította át a fogalmazványt. A számadásmester a fogalmazványt, ha nem volt arra megjegyzése, a csatolt iratokkal együtt „vidit officina rationaria" szöveg ráírásával rögtön az irodához küldte el a kiadmány elkészítése végett. (Közben az átvizsgált fogalmazvány tárgyát és a számvevői véleményt természetesen a liber extractuum seu resolutionum c. nyilvántartási könyvbe bejegyeztette.) A számadásmesternek azt is ellenőriznie kellett, hogy a fogalmazvány mellékletekkel kellőleg fel van-e szerelve. A fogalmazványok átnézésével a számadásmester nemcsak a gazdaságilag, pénzügyileg helytelen vagy szabálytalan intézkedéseket gátolhatta meg, hanem egyúttal tudomást szerzett a számvevőhivatalt érintő minden ügyről, s gondoskodott annak feljegyzéséről is. 21 Az utasítás részletesen ismerteti a számadások ellenőrzésének a menetét is. A hivatali ranglétra alsó fokán levő járulnokok (accessistae) az iratok másolásával és tisztázásával foglalkoztak. A beosztásban felettük levő számtisztek (officinistae) feladata volt az ellenőrzésre felküldött számadások, kimutatások, urbáriumok stb. első vizsgálata. A kiadó (expeditor) vette át nyugta ellenében a számadásokat a számadásra kötelezett tisztviselőktől, és a számadásokat protocollumba vezette be. A számvevősegédek (coadjutores) ellenőrizték és megjegyzésekkel látták el a számtisztek számadásokat ellenőrző munkáját. A számadásmester (rationum magister) és helyettese (vicegerens rationum magistri) vizsgálta felül a számtisztek és a segédek munkáját, megállapította az esetleges számadási hiányokat, s azt jelentette a tanácsnak. A számvevőhivatal egész munkáját a számadásmester vagy a helyettese irányította, ők nézték át a számvevőséghez ellenőrzésre átküldött kamarai fogalmazványokat is. A szakvéleményeket, felvilágosításokat, amelyeket a kamarai tanács kért a számvevőhivataltól, a számadásmester helyettesével és segédeivel folytatott előzetes tanácskozás után fogalmazta meg. A szám vevőhivatal tisztségeinek betöltése, a járulnokot kivéve, akit a kamara vett fel, a király hatáskörébe tartozott. 22 Megjegyezzük, hogy az utasítás nem részletezi a számvevőhivatal egyéb alkalmazottainak, így pl. a jegyzőknek (iurati notarii) a munkáját. 23 A szám vevőhivatal irattára sok értékes iratot őrzött: számadásokat, leltárakat, összeírásokat, nyilvántartásokat, utalványozási rendeleteket, urbáriumokat stb. Ezek gondját nyilván az irattáros és segédje viselte. Az utasítás a számvevőbiva21 1720. évi számvevőhivatali utasítás. 23. fej. A kamarai fogalmazványokon (E 15. Expeditiones camerales) látható, hogy a gyakorlatot valóban bevezették. 22 1720. évi szám vevőhivatali utasítás. 21. fej. 23 E 14. Acta Hung. IV. Tom. 319. Az 1720 utáni számvevőség alkalmazottai egy fizetési jegyzék szerint: számadásmester, helyettes számadásmester, segéd ¿ kiadó, 5 számvevőségi jegyző, 4 járulnok, irattáros és a segédje.
