Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

II rész. 1720—1740

egyes pénztárak vagy kamarai hivatalok ellenőrei is kötelesek voltak aláírni. Ahol nem volt ellenőr, ott hivatali bizottság aláírása volt szükséges.

19 Az 1720. évi utasítás a bevételek és kiadások feljegyzése, a számadások ellenőrzése terén a régebbi gyakorlattal szemben nem tartalmaz sok új gondolatot. A számvevő hivatal jelentőségének növekedésére, a számvevőségi munka elmélyülésére főleg azok a rendelkezések mutatnak, amelyek a számvevőhivatal nyilvántartó és a tanácsi fogalmazványokat ellenőrző tevékenységét szabályozzák. Az utasítás határozottan kimondja, hogy a korszerűen működő szám vevőhivatalnak nemcsak a számadásokat kell ellenőriznie, hanem tudomással kell bírnia a kamara összes intézkedéseiről és a kamarai gazdálkodás minden részletéről. Épp ezért a kamara intézkedéseiről, vagyoni állapotáról stb. különféle kimutatásokat kell vezetnie. Az utasítás a következő kimutatások és nyilvántartások Vezetését írta elő, s azokat a következő csoportra osztotta: (Megjegyezzük, hogy ilyenféle nyilvántartásokat a szám vevőhivatal —- bár kisebb számban — 1720 előtt is vezetett.) Az I. (ellenőrző) csoport: 1. Liber generális proventuum (jövedelmek nyilvántartása), 2. Liber assignationum (pénzkiutalások nyilvántartása), 3. Liber salafiorum (fizetések kimutatása), 4. Liber debitorum (adósságok kimutatása), 5. Protocollum (benne az I. csoport tabellái, kimutatásai), 6. Liber contractuum (szerződéseket, átírásokat, bérleteket illető okmányok szövegei). A II. (számadásokat ellenőrző) csoporthoz a következő könyvek tartoznak: 1. Universale repertórium (az összes tisztviselők számadásait feltüntető könyv), 2. Liber connotationum (normatív feljegyzések a számadások ellenőrzésére), 3. Liber inscriptionis (számadások ellenőrzésére vonatkozó és más utasítások, rendelkezések feljegyzése), 4. Liber extractuum seu resolutionum (a kamarai kiadványok fogalmazatainak feljegyzésére, amelyeket a kiadás előtt a szám vevőhivatal véleményezett), 5. Liber reversalium (tisztviselők kötelezvényeinek és óvadékleveleinek a feljegyzésére). III. csoport: 1. Liber expeditionum (a szám vevőhivatalhoz intézett iratok, a kamarai tisztviselők és a számvevőhivatal által készített információk és vélemények feljegyzésére), 2. Protocollum (a tisztviselők számadásaira, összesítésekre, felmentvényekre, számadási hiányokra stb. vonatkozó feljegyzések céljára), 3. Liber signatörum (a kamarai tanácsnak kiadott számvevőségi iratok feljegyzésére). A felsorolt nyilvántartások, feljegyzések vezetése nyilván sok új feladatot rótt a számvevőhivatal alkalmazottaira. E nyilvántartások tették képessé a számvevőhivatalt arra, hogy a kamara pénzügyi, gazdasági helyzetéről bármelyik időpontban tájékoztatást tudjon adni, s hogy a kamara munkáját segítő fontos szakhivatallá fejlődjék. Sajnos az említett nyilvántartókönyvekből — a számvevőhivatal irattárának kiselejtezése folytán — úgyszólván alig maradt meg valami az utókorra. így azt sem tudjuk ellenőrizni, hogy miképp valósult meg a gyakorlatban az 1720. évi szám vevőhivatali utasítás eme fontos rendelkezése. Annyi bizonyos, hogy a szám vevőhivatal által vezetett nyilvántartások száma 1720 után nemcsak az utasításban előírt, hanem más jellegű feljegyzésekkel is bővült.

20 19 Uo. 9-12. fej. 20 Uo. 8. fej. A magyar kamarai levéltárban jóformán csak egy olyan nyilvántarlás található, amelynek neve az 1720. évi utasításban is szerepel: E 104. Liber resolutionum (1549 — 1749). Ezt a könyvet 1720 előtt is vezették.