Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

I.rész. 1686-1720

is Pongrácz javára döntött, kijelentve azt, hogy a bancalitas tisztviselői minden örökös tartományban rangban megelőzik a kamaraiakat, mégha kevesebb szolgálati idejük is van. Meg kell jegyezni, hogy a továbbiakban a rangelsőbbségi vita Pongrácz számára már azért sem lehetett kétséges kimenetelű, mivel később ő is tanácsosi rangot kapott.

120 A magyar kamarát a leglényegesebb szervezeti és hatásköri változás a XVIII. század elején a pozsonyi bankképviselet felállításával érte. A pénztár megszűnése miatt egyik legfontosabb hivatali szervét vesztette el. Ezt a szervezeti és hatásköri változást még jobban elmélyítette az 1720. évi kamarai utasítás, amely részletesen szabályozta a magyar kamara és a bankképviselet viszonyát. Az uralkodó 1719-^ben, amikor közölte a magyar kamarával, hogy megszüntette a feleslegesnek bizonyult bécsi bancalguberniumot és a bancalis pénzalap kezelését egyedül az universalis bancalitas kötelességévé tette, világosan megfogalmazta a magyar kamara jövőbeli feladatait: gondoskodjék a kamarai javak helyes kezeléséről, a jövedelmek növeléséről, hogy ezek a pozsonyi bankképviseleten keresztül minél hathatósabban gyarapítsák a birodalmi bancalitas állandó pénzalapját.

121 Ezzel az intézkedéssel a magyar kamara jövedelmeit —- nagyobb mértékben, mint bármikor — a birodalmi állami bevételekhez csatolták. A számvevőhivatal , • A magyar kamara legfontosabb központi hivatala kétségtelenül a számvevőség (officina rationaria) volt. Megfelelő működése rendkívül nagy mértékben befolyásolta az egész kamarai igazgatás és gazdálkodás munkáját. Épp ezért szervezete és ügyvitele már elég korán, a XVI. században kialakult. Ez a szervezet és ügyvitel megfelelhetett az igényeknek, mert úgyszólván változatlanul fennállt a XVIII. század elejéig.

122 A szám vevőhivatalt a számadásmester (magister rationum) vezette, akinek 1660 óta az alszámadásmester személyében helyettese is volt. Rajtuk kívül számvevőségi segédek (coadjutores), számvevőségi jegyzők (jurati notarii), számtisztek (officinistae), járulnokok (accessistae) dolgoztak a számvevőhivatalban. A számvevőhivatal tehát elég nagy személyzettel rendelkezett. Az 1689. évi személyzet pl. a számadásmesterből, a helyetteséből, 2 segédből, 6 jegyzőből és 1 német jegyzőből állt. (Az ideiglenes alkalmazottakként dolgozó járulnokok számát nem tüntették fel.) Az 1708. évi személyzet a számadásmesterből, helyetteséből, 4 segédből, 2 jegyzőből és 4 számtisztből tevődött össze. A szakmunkával, a számadások ellenőrzésével elsősorban a számadásmester, a helyettese és a segédek, esetleg a számtisztek foglalkoztak. A jegyzők, járulnokok végezték az írásbeli munkát, a másolni valót, az iratok kiadását, s gondozták a számvevőség igen fontos iratait, a nyilvántartásokat és egyéb feljegyzéseket magába foglaló, különálló irattárát. Az irattárban őrizték a harmincadcédulák lepecsételésére szolgáló pecséteket is.

123 120 E 21. Ben. res. 1720. márc. 22., 1725. szept. 4. és Wellmann i. m. 254—55. 121 E 21. Ben. res. 1719. jan. 25. 122 Ember Gy.: Az újkori magyar közigazgatás. 142. 123 Uo. és E 106. Liber percept. atque erog. provent. 1689. év 79 — 80. és 1708. óv 36—40.