Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

Összefoglalás

a magyar kamara hatáskörének növekedésével is. Az alapvető ügyviteli és szervezeti változásoknál, mint pl. a bizottsági ügyvitel bevezetésénél az 1740-es években, az ügyosztályi rendszer meghonosításánál 1772—73-ban, mindig e kettős hatás érvényesülését láthatjuk. A bécsi udvari kamara ügyviteli rendszerének hatása II. József koráig igen erős a magyar kamara ügyvitelének fejlődésére. Ez a hatás elsősorban a számvevőség és a pénztár munkájánál fedezhető fel. II. József korában, a helytartótanács és a magyar kamara egyesítésekor, a magyar kamara is a magyarországi fejlődés sajátosságait talán jobban kifejező helytartótanácsi ügyosztályi ügyviteli rendszert vette át, s azt megtartotta a szétválás után 1848-ig. A számvevőségi és pénztári ügyvitelben viszont 1790 után is erős bécsi hatást vehetünk észre. Az egymást követő ügyviteli reformok következtében a magyar kamara jól szervezett pénzügyigazgatási hatósággá fejlődött ki, amely magában hordozta a fejedelmi abszolutizmus által létrehozott kormány hatóságok minden előnyét, de hátrányát is. A kamara testületi ügyintézéssel működő szerv volt, a tanács testületileg hozott döntései alapján a segédhivatalok készítették el a jegyzőkönyveket, ügyiratokat, a pénztári munkákra, a számadások ellenőrzésére külön szakhivatalok (pénztár, számvevőség) szolgáltak. A magyar kamaránál kialakult, meglehetősen tejlett pénzügyigazgatási ügyvitel kisebb változással alkalmas volt arra is, hogy az 1848/49. évi lüggetlen magyar kormány pénzügyminisztériumának ügyintézéséhez kiinduló alapul szolgáljon. A kamara személyzetének az ügyei is teljesen az udvar hatáskörébe tartoztak. Ezt a rendek legfeljebb kifogásolhatták, de a személyzeti problémákba szintén nem volt beleszólásuk. A magyar kamaránál, mint a fejedelmi abszolutizmus hatóságainál rendszerint, a vezető tisztségeket a nemesség tagjai töltötték be. A kamarai elnökök, alelnökök többnyire a bécsi udvarhoz hű magyar mágnások voltak, akik azonban ügyeltek arra, hogy a magyar kamarának a corpus jurisban biztosított formális függetlenségén ne essék sérelem. A kamarai tanácsosok között többségben volt a szakképzett köznemesi elem. A kamarai segédhivatalok és központi hivatalok beosztott tisztviselői között számos nem nemes származású értelmiségi is szolgált. Ezek közül a magasabb rangú állásokba (fogalmazótól felfelé) csak úgy kerülhetett valaki, ha magyar nemességet szerzett. A bécsi udvar pénzügyi politikáját a személyzeti ügyek segítségével nem egyszer úgy kívánta megerősíteni, hogy a kamarai tanácsba gyakran juttatott honfiúsított ausztriai nemeseket vagy a magasabb rangú állásokba nem egyszer német származású, magyarországi polgári elemekből nemességre emelt személyeket. Az udvar a kamara esetében nem ragaszkodott annyira a nemesi ranghoz, mint a rendek általában a közhivatali szolgálatnál. Ezért a kamara tisztviselői karának társadalmi összetétele valamivel demokratikusabb színezetű volt, mint a többi hatóságoké. A kamarai szolgálathoz jogi végzettség kellett, s megkívánták a latin, német, magyar és valamelyik nemzetiségi nyelv (rendszerint a szlovák) ismeretét is. A magyar kamara hatáskörének bővülése, az ügyintézés gyakori reformja előnyösen hatott a kamarai jövedelmek növekedésére. A monográfia egyik célkitűzése az volt, hogy a különböző korszakokban kimutassa a kamarai bevételek fajtáit és az azokból származó jövedelem összegét. Azt is igyekezett megállapítani, mire fordította a bécsi udvar ezeket a jövedelmeket. A vizsgálatok szerint a bécsi udvar a magyar kamarai jövedéknek túlnyomó részét (kétharmadát, háromnegyedét) a birodalmi közös költségek (udvartartás, államadósságok, kisebb rész-