Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

Összefoglalás

kamarai jövedelmek biztosítása végett, továbbá a magyar függetlenségi mozgalom gyengítése céljából, a török kiűzése után a magyar kamarát nem ruházta fel az őt megillető területi és működési hatáskörrel, hanem több mint 50 évig kb. abban a provinciális szerepkörben hagyta, mint amilyenben a török uralom idején volt. így a töröktől visszafoglalt ún. újszerzeményi területet nem csatolta vissza a magyar kamarához, hanem a bécsi udvari kamara ellenőrzése alá helyezte, nem szüntette meg a török uralom alatt megalakult s erősen a bécsi kamarától függő szepesi (észak-magyarországi) kamarát sem, sőt egy ideig a szepesi kamara ellenőrzését sem tette lehetővé a magyar kamara számára. A bányászat, a pénzverés, a sógazdálkodás teendőit továbbra sem engedte át a magyar kamarának, hanem e fontos kamarai feladatokat a bécsi udvari kamarával, illetve annak szerveivel végeztette. Változtatásokat e politikában a Rákóczi-szabadságharcot követő kompromisszum, a továbbiakban a rendi oppozíció, majd az osztrák örökösödési háború idején az udvar részéről a magyar rendeknek tett engedmények okoztak. A Rákóczi-szabadságharc után a bécsi udvar a magyar kamarának engedte át az újszerzeményi területből az Alföld kamarai teendőit, az osztrák örökösödési háború alatt pedig a bácskai, aradi és a szlavóniai uradalmakat, továbbá a jövedelmek túlnyomó részét biztosító sógazdálkodást. A XVIII. század II. felében, 1770 után a 16 szepesi város, a fiumei gubernium, majd a Bánság területét rendelték a kincstári gazdálkodás szempontjából a magyar kamara alá. Ez azonban már a kamarai gazdálkodási terület egységesítését megvalósítani kívánó II. József-féle államigazgatási elgondolások első eredménye volt. II. József korára — a nemesfémbányászat és a pénzverés kivételével — a magyar kamara egész Magyarország (Erdély nélkül) királyi és felségjövedelmeinek kezelését teljesen magához vonta, sőt e mellett a királyi gazdálkodás hatáskörébe nem tartozó közalapítványi vagyon kezelésével is foglalkozott. Még szélesebbé vált a kamarai hatáskör 1785—1790-ig, amikor II. József a kamarával egyesített helytartótanács hatáskörébe utalta a hadiadó kezelését, sőt a törvényhatósági (megyei és városi) pénztárakat is a helytartótanács által irányított országos pénztári szervezethez kapcsolta. Az 1790 után visszaállított magyar kamara elvesztette a közalapítványokkal, a hadiadóval és a törvényhatósági jövedelmekkel kapcsolatos hatáskört. Ellátta azonban továbbra is egész Magyarország királyi és felség jövedelmeinek kezelését, 1807 óta a bányászat közigazgatási és jogi ügyeit is. Az utóbbi engedményt szintén a magyar rendek harcolták ki. A pénzverésre, a bankjegyek kibocsátásának ügyeire, a nemesfémbányászat gazdasági ügyeire azonban hatásköre nem terjedt ki. Ezeket a feladatokat a bécsi általános udvari kamara és az alája tartozó központi birodalmi szervek látták el továbbra is. A magyar rendek tehát a királyi jogok ellenére is beleszóltak a kamarai pénzügyigazgatás hatáskörének kialakításába. Ezt azért cselekedték, mert a Habsburgok a magyar felség jövedelmek kezelésénél idegen hatósági szerveket is felhasználtak, holott magyar királyi jogkörük alapján csak magyar szerveket vehettek volna igénybe. Sokkal kevesebb beleszólásuk volt a magyar nemesi rendeknek a magyar kamara szervezetének és ügyvitelének kialakításába, itt könnyebben érvényesült a Habsburgok királyi jogköre. A magyar kamara szervezetének és ügyvitelének fejlődése a bécsi udvari kamara ügyvitelének és belső szervezetének fejlődését követte (bár ezt a fejlődést nem másolta le), s ennek kapcsán szintén érzékenyen reagált a birodalmi államháztartás minden változására, az államadósságokkal összefüggő minden pénzügyi válságjelenségre. Az ügyvitel fejlődése összefüggött