Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
VI. rész. 1790—1848
az a kérdés, függ-e a magyar kamara a bécsitől, vagy nem. Mind a rendek, mind a bécsi udvar politikai eszközül használta fel a magyar kamara függetlenségének kérdését. A rendeknél állandóan szereplője volt a sérelmi politikának, az udvar pedig a magyar kamara formai függetlenségének a kimondásával, e számára kevésbé veszélyes eszközzel igyekezett — amikor ezt szükségesnek vélte — az alkotmányos látszatot fenntartani. Mindezek mellett az is kétségtelen, hogy a magyar rendek szemszögéből fontos elvi jelentőségű kérdés volt a magyar kamara jogi, formai függetlenségének biztosítása, bár a gyakorlatban, az udvarral fenntartandó kapcsolatok miatt, ez a függetlenség nagyrészt jogi mesterkedés volt csupán. A magyar kamara függetlenségét kimondó törvénycikkek jogi argumentumai voltak annak, hogy Magyarország sohasem mondott le pénzügyi önállóságáról. Az országgyűlés nem is mulasztotta el, hogy ezt az ország alkotmányába foglalja. 152 Az 1790 utáni magyar országgyűlések többször foglalkoztak a magyar kamarai pénzügyigazgatás kérdésével, s ezek a tárgyalások is azt jelzik, hogy az udvar és a rendek közötti politikai csatározások inkább a magyar kamara függetlenségének kérdése körül folytak. Az 1790/91. évi országgyűlés — mint láttuk — a magyar kancellária, illetve a nádor kamarai jellegű hatásköréért szállt síkra. Az udvar azonban visszaállította a bécsi udvari kamara magyar vonatkozású hatáskörét, s újból leszögezte a magyar kamarának csupán az uralkodótól való függését. A kamarai jövedelmek felhasználásának kérdéséig a rendi törekvések el sem jutottak, azt kívánták legfeljebb, hogy a kamara tevékenységéről számoljon be az országgyűlésnek. 153 Az 1811—12. évi országgyűlés azonban, az udvar nagy felháborodására, már hozzányúlt ehhez a kérdéshez. Ezen az országgyűlésen vetődött fel a devalvációval kapcsolatosan az a gondolat, hogy meg kellene szüntetni a magyar bányákból az érc Bécsbe szállítását, Magyarországnak magának kellene kezelnie a koronajavakat, a kamarai jószágokat. Olyan javaslat született, hogy a kamarai jószágokat a rendek vehetnék bérbe 32 esztendőre. Ily módon teremtenék elő a pénz megszilárdításához kívánt összeget. A továbbiakban azt javasolták a rendek, hogy az állami jövedelmek gyarapításának megtárgyalásával kapcsolatosan az országgyűlést tájékoztassák a kamarai és bányajövedelmekről. Kifejezést adtak annak a reménynek is, hogy az udvar a magyar kamarát a törvénynek megfelelően függetleníti, a pénzverést a királyi kamara és a tárnokmester alá rendeli. 154 Mindezekből a követelésekből semmi eredmény sem született. A reformkor országgyűlései a magyar kamara önállóságának problémája mellett a pénzverés és a nemesfémbányászat függetlenítésével, a tárnokmester pénzverési jogkörének visszaállításával foglalkoztak. Az 1833. január 8-i kerületi ülés újból a sérelmek közé vette fel a magyar kamarának „törvénybe tett, de lS! A rendi színezetű magyar közjogi felfogasra Vö. Kérészy Z.: Adalékok a magyar kamarai pénzügyigazgatás történetéhez. Bp. 1916, 159. ,,. ..a magyar kamara hazai törvényeinek értelmében, tehát a magyar közjog szerint az ausztriai udvari kamarától semmiféle függésben nem állott s a kamara ezen jogi állásával ellentétes közigazgatási gyakorlattal szemben a magyar országgyűlés tiltakozásának szakadatlanul kifejezést adott." 153 Vö. A magyar kamara visszaállítása c. fejezetet. *5« Domanovszky S.: József nádor élete. I. k. 2. rész. Bp. 1944, 436—37, 448—49.