Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

I.rész. 1686-1720

is arra a már említett közjogi érvre támaszkodott, amely szerint a kamarai jövedelmek kezelése a király dolga.

31 A kamarai hatáskör, a jövedelmek felhasználásának szabályozásánál azonban e jogkör érvényesítése nehezebb volt, mint a szervezet és az ügyvitel esetében. A magyar országgyűlések törvényei, bár nem vonták kétségbe a kincstári gazdálkodásnál a király jogait, leszögezték, hogy ez a „királyi" gazdálkodás nem sértheti az ország törvényeit és a nemesi kiváltságokat, továbbá, hogy a magyar kincstári gazdálkodásnak függetlennek kell lennie a bécsi pénzügyigazgatástól, s hogy a magvaszakadtak javainak kincstári birtokba vétele is csak a törvények által előírt módon történhetik.

32 A Lipót-féle abszolutizmusnak tehát a, magyar kamara feladatainak kijelölésénél túl kellett tennie magát a magyar törvényeken. A királyi hatalom (pontosabban a Habsburg-abszolutizmus) eme korlátlan érvényesülésót a kamarai pénzügyigazgatásban az 1712—15. évi országgyűlés próbálta csökkenteni. Az a törekvése azonban, hogy a rendek beavatkozhassanak a magyar kamara működésébe, s betekintsenek a működést szabályozó utasításokba, a királyi jogok sérthetetlenségét hangoztató udvar merev ellenállásába ütközött.

33 A magyar kamara 1686 utáni hatáskörének, feladatainak részletezésénél az 1672. évi utasítást vesszük alapul. Ez természetesen csak általánosságban ad képet a kamarai teendőkről, a kamarai jövedelmi ágakról, a kamara tevékenységének az adott korszakkal kapcsolatos jellegzetességeit nem mindig domborítja ki. Az 1672. évi utasítás szerint a magyar kamara fő feladata a rendes és rendkívüli kamarai jövedelmek kezelése, a jövedelmek kezelésében a hiányok megszüntetése, a bevételek növelése, a kamarai jószágok jó állapotban való megtartása stb. A kamarai rendes jövedelmek közé tartoznak elsősorban a „legutóbbi lázadás" (Wesselényi-féle mozgalom) miatt a kincstárra háramlott vagy ezentúl a kincstárra háramló sóbányák és birtokok jövedelmei, továbbá a harmincad, húszad és más vámok, a szabad királyi városok cenzusa és taksája, a pénzverés jövedelme (hierum camerae), ide sorolja az 1672. évi utasítás a hadiadót (contributio dicarum) is, amelyről megállapítottuk, hogy nem királyi, hanem országos jövedelem volt. A jövedelmek növelése céljából az utasítás lelkére kötötte a kamarának, hogy a legnagyobb gondossággal kutassa, melyek a rendes kamarai jövedelmek, milyen birtokok, haszonélvezetek, jogok, mely városok és mezővárosok, várak, helységek tartoznak a kamarához, melyek a rendkívüli és járulékos jövedelmek, milyen jelenleg más tulajdonában levő javak tartoztak egykor a kamarához? Mindezeket foglalja írásba, és az iratokat a kamaránál őrizze meg. Gyűjtse össze és tanulmányozza az összes törvényeket, régi rendeleteket, hogy azokat helyesen alkalmazhassa a kamarai érdekek védelmében. Ha a régi törvényekben a kincstárt hátrányosan érintő rendelkezések vannak, akkor erről az uralkodót tájékoztassa, hogy a rendekkel egyetértésben e káros rendelkezéseket meg lehessen szüntetni. Felül kell vizsgálni azonkívül mindazokat a mentességeket is, amelyeket 31 Th. Mayer: Das Verhältnis der Hofkammer. 39., 1706-ban a király jogát a rendi követelésekkel szemben I. József is hangoztatta. 32 Pl. az 1526. évi 3., 1597. évi 27., 1598. évi 39., 1659. évi 61., 1662. évi 40., 1715. évi 18., 91., 1723. évi 13. te. Vö. E 21. Ben. res. 1704. nov. 7., itt a kamaraelnök felsorolja a kamara hatáskörét illető törvényeket, amelyeket az udvar nem tart meg. 33 Th. Mayer: Das Verhältnis der Hofkammer. 40. Az 1715. évi országgyűlés azt kívánta, hogy az uralkodó közölje a kamarai utasítást a rendekkel, s hogy az utasítást az országgyűlés is hagyja jóvá. A király ezt megtagadta.