Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

V.rész. 1785—1790

javasolt módon az 1787. április 26-i kancelláriai rendelet hagyta meg, egyben azt is leszögezte, hogy az egyes pénztárak milyen bécsi udvari számvevőhivatalok felsőbb ellenőrzése alá esnek. E szerint a helytartótanácsi-kamarai, a tanulmányi alapi, a horvát országos és kereskedelmi pénztár a magyar-erdélyi udvari főszámvevőség; a hitelpénztár a bécsi kamarai főszámvevőség; a vallásalap és a világi alapítványok pénztárai pedig a bécsi udvari alapítványi és városi főszámvevőség szám vizsgálati hatáskörébe tartozik.

28 A szám vizsgálati ellenőrzést úgy kell érteni, hogy a helytartótanácsi számvevőség számadásellenőrzósét ezek az udvari számvevőhivatalok vizsgálták felül. Az előbb említett számvevőségek közül csak a magyar-erdélyi volt magyar hatáskörű udvari szerv, a többi pedig birodalmi hatáskörrel rendelkezett. A kamarai hitelpénztár, a vallásalap és a világi alapítványok pénzgazdálkodásának felsőbb ellenőrzését tehát birodalmi szervek végezték. Ez azt mutatja, hogy a pénzügyi számadások legfelsőbb ellenőrzését II. József nemcsak a bécsi számvevő kamara központi számvizsgáló szerepének biztosításával, hanem ilyen módon is központi birodalmi szervek hatáskörébe igyekezett utalni. Az összevont helytartótanácsi-kamarai pénztárnak 1787. június 1-től kellett az új rendezés szerint működnie. Az átszervezés legnagyobb eredménye az volt, hogy 16 pénztári főkönyv és napló helyett ezentúl csak 6-ot vezettek.

29 6. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓK A II. József-féle közigazgatási reform a helytartótanács és a magyar kamara egyesítésével, mint már említettük, az államigazgatási tevékenység meggyorsítását, tökéletesítését, az állami kiadások csökkentését kívánta elérni. A nagy hatáskörű helytartótanács azonban, mint az ország kormányzásának a szíve, csak úgy működhetett eredményesen, gyorsan, ha valóban csak az államigazgatás lényeges feladataival, az irányítással és az ellenőrzéssel foglalkozik. Meg kellett tehát szabadítani ezt a központi szervet a közigazgatás és a pénzügyigazgatás mindennapos, kisebb teendőitől, a felsőbb rendelkezéseknek az ország különböző részeiben Való végrehajtásától. Ezt a célt kívánta elérni II. József egy az egész országot behálózó középfokú területi államigazgatási szervezet létrehozásával. E területi államigazgatási szervezet létrehozásában a császárt a közigazgatás reformja mellett, mint tudjuk, politikai célok is vezették. Az új területi közigazgatási szervezet kiépítése a helytartótanács és a kamara egyesítésével párhuzamosan történt. A reform részben a nemesi megyék ellen irányult. A megyék a nemesi kiváltságok védelmezőjeként politikai akadályai voltak II. József reformtörekvéseinek, azonkívül elavult szervezetükkel nem tudtak megfelelni azoknak a céloknak, amelyeket II. József felvilágosodott abszolutizmusa a közigazgatási apparátus elé tűzött ki. Az akadályok elhárítása végett a császár az országot tíz közigazgatási kerületre osztotta, s 1785 márciusában mindegyik kerület élére nagy hatáskörrel felruházott főbiztost (főispánt) nevezett ki. A megyéket és a szabad királyi városokat, amelyek mint törvényhatóságok azelőtt közvetlen kapcsolatban álltak a helytartótanáccsal (illetve a magyar kama28 Uo. Acta gen. 1787 : 4860. 29 E 122. Cassalia. 1787—220-6.