Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
IV. rész. 1772—1785
A kamarai jövedelmek növelése céljából az 1772. évi utasítás a megüresedett egyházi javadalmak kincstári kezelése dolgában is világos helyzetet igyekezett teremteni. Meghagyta, hogy a javadalmat élvező egyházi méltóság halála után a kamara azonnal vegye át a birtokok és egyéb ingatlanok gazdasági igazgatását, gondoskodjék továbbá a jövedelmek megfelelő behajtásáról is. A kamarának ügyelnie kellett arra, hogy az egyházi javadalom a betöltés (királyi adományozás) után is jókarban maradjon, és megfelelő felszereléssel el legyen látva. Az elhalt egyházi móltóságok személyes hagyatékának felosztása dolgában az utasítás az 1703. évi Kollonics-féle konvenciót erősítette meg. Ennek a lényege az volt, hogy a hagyatékot három részre osztották, 1—1 harmad jutott az egyháznak plébániák és templomok emelésére, a kincstárnak végvári és erődítési célokra, továbbá a temetés költségeire és a rokonságnak. 160 Az üresedésben levő egyházi javadalmak jövedelmeinek, az ún. intercalaris jövedelmeknek a kérdésére a vallásalap ismertetésénél még visszatérünk. A bányászat (nemesfémek bányászata) dolgában az 1772. évi szabályozás az addigi állapotot hagyta jóvá, azaz a bányászat ügye továbbra is a bécsi udvari kamara fennhatósága alatt működő alsó-magyarországi főbányagróf hatáskörében maradt. A magyar kamarának csupán a főbányagrófság tevékenységét kellett a tőle telhető módon támogatni, a bányászat egyébként továbbra sem tartozott alája. 161 A magyar kamara kezelésében levő uradalmak (pl. a diósgyőri és hradeki uradalom) bányáit és a sóbányákat ezzel szemben a magyar kamara igazgatta. Az 1772—1785-ig terjedő korszakban a magyar kamara előbb ismertetett hatásköre — ha ideiglenesen és sajátságos formában is — lényeges mértékben kibővült. Ez a változás szorosan kapcsolódik ahhoz a fejlődési folyamathoz, amelynek során a központi állami igazgatás, így a pénzügyigazgatás is, a felvilágosodott abszolutizmus idején "az állami élet újabb és újabb területei fölé terjesztette ki befolyását. Ilyen terület volt pl. az oktatásügy, amelyet 1772 után kezdenek a monarchiában egyházi ügy helyett állami ügynek tekinteni. A magyar kamarai pénzügyigazgatás először a Mária Terézia korában végrehajtott oktatási reform (Ratio educationis) anyagi, gazdasági ügyeit vonta hatáskörébe. Mint ismeretes, az átfogó állami iskolareformra Magyarországon a jezsuita rend 1773. évi feloszlatása következtében került sor, a jezsuita vagyon volt hivatva a jezsuita szellemű oktatás helyébe lépő államilag ellenőrzött oktatás anyagi alapját biztosítani. 162 E vagyon átvételével, kezelésével, oktatási célokra való fordításával kapcsolatosan a magyar kamarára mindjárt 1773-ban tekintélyes feladatok hárultak, s e feladatok többé-kevésbé egészen 1785-ig igénybe vették a magyar kamara központi és vidéki hivatali szerveit. Mária Terézia a jezsuita rend feloszlatásának, a rendi vagyon átvételének az ügyét a helytartótanácsra és a kamarára bízta. Az egyes rendházakhoz feloszlató bizottságokat küldtek ki, amelyekben a helytartótanács és a kamara megbízottja mellett az egyház megbízottja is közreműködött. E bizottságok lel160 1772. évi utasítás 53. fej., illetve E 70. Ben. res. 1774. febr. No. 55., a Kolloniesfóle konvencióra 1. E 21. Ben. res. 1703. aug. 30. 161 1772. évi utasítás 54. fej. 162 A jezsuita rend eltörlésére Fináczy E.: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. II. k. Bp. 1902, 156., Hóman—Szekfű: Magyar történet. TV. k. Bp. 1935, 530., Marczali H.: Magyarország története II. József korában. II. k. Bp. 1885, 280 skv.
