Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

IV. rész. 1772—1785

A szabad királyi városokkal kapcsolatban az 1772. évi utasítás csak a már ismert kamarai feladatok felsorolására tér ki. Elsősorban a cenzus-hátralékok behajtására hívja fel a kamara figyelmét.

156 A városokat továbbra is két kormányszék, a helytartótanács és a kamara ellenőrizte. II. József 1783-ban, azzal az indokkal, hogy felesleges két kormányszék részvétele a városok ellenőrzésében, a városi ügyeket kizárólag a helytartótanács hatáskörébe utalta. Ezzel ideiglenesen megszűnt a magyar kamarának többszázados joggyakorlaton alapuló befolyása a szabad királyi városok életére.

157 Sokat foglalkozik az 1772. évi utasítás a kamarai jövedelmek növelésére kiható királyi és felségjogok jogvédelmével, a kincstárra magvaszakadásból háramló jószágok (fiscalitas, caducitas) ügyeivel. Elsősorban az ún. lappangó királyi jogok (a kincstárt illető olyan javak, ameyekről a kamarának nincs tudomása, vagy olyanok, amelyek valamikor a kincstár tulajdonában voltak, de időközben jogtalanul más tulajdonába kerültek) felderítését teszi a kamara kötelességévé, majd részletesen kitér a lappangó fiskalitások felderítőinek, illetve bejelentőinek (denuncians) jutalmazására. A bejelentő, ha a felderített fiskalitás értéke az 50 000 Ft-ot nem haladta túl, az érték egyharmadát, egyébként 10%-át kapta jutalmul, de csak abban; az esetben, ha a királyi jogot igazoló iratokat is felkutatta, illetve benyújtotta a kamarának. Jutalmat kapott az olyan bejelentő is, aki csak ilyen lappangó fiskalitás nyomára vezette a kamarát, de a királyi jogot igazoló okmányokat nem tudta felmutatni. Ilyen esetben a kamarának kellett a hiányzó jogi dokumentációt (főleg a kamarai levéltár irataiból) összeállítania. A lappangó királyi jogok, fiskalitások felderítésével egyébként a kamara jogvédelmét ellátó királyi jogügyi igazgató és az alája rendelt ügyészi szervezet hivatalból is foglalkozott.

158 A kincstári jószágok jogvédelmének jobb ellátása és a kamarai jövedelmek ily módon való növelése céljából 1774-ben a kamarai ügyészi szervezet működését is megreformálták. Az ügyészi szervezet ebben az időben a királyi jogügyi igazgatóból, Kassán a szepesi kamarai adminisztráció mellett működő jogügyi aligazgatóból és három kincstári ügyészből állott. A jogügyi igazgatónak, aki kamarai tanácsosi rangot viselt, nem volt állandó székhelye. A bíráskodási időszakokban Pesten, a királyi tábla mellett kellett tartózkodnia, egyébként hol Pozsonyban, hol vidéken intézte a kamara peres ügyeit. A szepesi adminisztráció j ogügyeinek intézésével megbízott jogügyi aligazgató szintén nem időzött állandóan Kassán, s az ügyészek is többnyire vidéken tevékenykedtek. Ilyen körülmények között a királyi jogügyi igazgató igen nehezen tudta irányítani az ügyészi szervezet működését. Ezért 1774-ben a királyi jogügyi aligazgató székhelyét Kassáról Pestre helyezték át. A jogügyi igazgató és aligazgató számára kötelezővé tették, hogy a bíráskodási időszakban mindketten Pesten megjelenjenek. Kettőjük közül valamelyiküknek mindig Pesten kellett tartózkodnia, hogy a kincstári perek folyamatában és a hivatali levelezésben fennakadás ne legyen.

159 168 1772. évi utasítás 37 — 41. fej. 157 A 39. Magyar kanc. Acta gen. 1783 : 11020., E 47. Canc. et Reg. 1783. okt. No. 163. A városi ügyeket a helytartótanács 1783. november 1-től vette át a kamarától. Báró Splényi József kamarai tanácsost, a városi ügyek előadóját a helytartótanácshoz helyezték át. 158 1772. évi utasítás. 45 — 51. fej., illetve 43-44. fej. 159 E 70. Ben. res. 1774. jan. No. 36.