Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
I.rész. 1686-1720
akarta végképp elveszítem, ezt az adósságot előbb-utóbb likvidálni kellett. Erre pedig újabb kölcsönökre lett volna szüksége, ilyeneket azonban á túlságosan megterhelt kincstári és egyéb jövedelmekre a szervezetlen hitelviszonyok miatt nem tudott szerezni. 18 E válságos helyzetben a bécsi kormányzat elfogadta az államadósságok szükségleteit kielégítő hitelintézmény kiépítésére vonatkozó javaslatokat, amelyek egyébként már 1620 óta felmerültek Ausztriában. Hosszas tárgyalások után megszületett a kapitalisztikus jellegű terv: a szükséges pénzösszeg előteremtését egy olyan bankintézet felállításával kellene biztosítani, amely lehetővé teszi magánosok tőkéjének felhasználását és igénybevételét állami célokra. E meggondolások alapján 1703-ban olasz (velencei) mintára egy ún. Banco del Giro-t létesítettek, amelynél mint állami banknál a magánfeleknek tőkét kellett volna elhelyezniük. Az 1703. június 15-én kiadott szabadalom szerint a bank számára az osztrák tartományok és Magyarország hadiadójából négy millió Ft állami dotációt biztosítottak, ennek az összegnek erejéig a bécsi udvari kamara a banknál kifizetéseket eszközölhetett. Az állami bank azonban nem váltotta be a működéséhez fűzött reményeket. A közönség bizalmát nem tudta megnyerni, az állami hozzájárulást ugyanis a bank nem kapta meg, a banknál elhelyezett tőkékért kapott papíroknak kényszerárfolyamuk volt, és rosszul jövedelmeztek. Ezért 1704. június 3-án, az ún. „AmpHationsdiplom"-mal a bank helyzetét újból szabályozták, állami dotációját évi öt és félmillió Ft-ra emelték, amely nemcsak a hadiadóból, hanem kamarai jövedelmekből, köztük a magyar kamara jövedelmeiből is állott. A banknak nemcsak az lett a feladata, hogy magánosoktól pénzt fogadjon el, s ennek fejében kifizetéseiket eszközölje,- hanem kötelezte magát az államadósságok kamatainak fizetésére s az adósságok törlesztésére, sőt állami célra készpénz előteremtésére is. A dotáció ellenében ugyanis a bécsi udvari kamara jogot kapott 40 millió Ft erejéig pénzkiutalásokra, ezzel szemben az évi dotációra szánt kamarai jövedelmi ágak a bécsi udvari kamarától a girobank igazgatása alá kerültek. A giróbank az 1704. évi szabályozás után sem bizonyult életképesnek. Működését akadályozta, hogy a megígért évi 5 1 / 2 milliónyi dotációból csak 500 000 Ft folyt be pénztárába. Igaza volt Starhemberg kamaraelnöknek, amikor nem hitt az uralkodótól függő és nem a hitelezők érdekeit néző állami szerv (Bancokollegium) és nem a hitelezők egyesülése által irányított intézmény életképességében. Ezért I. Lipót halála utáni. József—figyelembe véve Starhemberg kamaraelnök javaslatait — 1706-ban az államigazgatástól független, Bécs városa kezessége alá helyezett bankot állított fel, amely a giróbankot is magába olvasztotta, illetve átvette annak adósságait. így került sor egy életképes pénzintézet, a bécsi városi bank (Stadtbanco) megalapítására, amelyet a magántőke szívesen támogatott. A bank kötelezte magát az államadósságok törlesztésére s az állami kincstár készpénzhitellel való ellátására. A császári kincstár ennek fejében fedezetül bizonyos kamarai jövedelmeket Bécs városa kezelésébe adott át. A bécsi városi bank a továbbiakban megfelelt az állam részéről beléje helyezett bizalomnak, kölcsönöket folyósított az államháztartásnak és fizette adósságait. 18 Marx: A tőke. I. k. Bp. 1948, 815—817., Pach Zs. P.: Afc eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon. Bp. 1952, 148., Fellner—Kretschmayr: ÖZV. I. Abt. 1. Band. 96-98.
