Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
IV. rész. 1772—1785
1740 utáni viszonyainak ismertetésénél megállapítottuk, hogy a magyar kamarát 1771-ben kb. 7 millió Ft-nyi adósság terhelte az osztrák örökösödési, illetve a hétéves háború kiadásaival kapcsolatban. A kölcsönök nagyobbrészt külföldről származtak, e hitelműveletekben, a városok által nyújtott kölcsönök kivételével, a magyar magántőke nemigen vett részt. Ennek a magyarázatát nemcsak a magyarországi tőkeszegénységben, hanem a hitelélet szervezetlenségében is kell keresnünk. Az országban ugyanis nem volt olyan nyilvános pénztár vagy hitelintézet (a kamarai főpénztár nem számítható ilyennek), amely magánfelektől kölcsönöket kamatozásra elfogadott volna. A kölcsönfelvétel nehézségeinek elhárítása, azonkívül a magyarországi hitelélet fellendítése érdekében a magyar kamarai pénzügyigazgatás újjászervezésével foglalkozó udvari bizottság 1772. július 10-i ülésén Festetics Pál magyar kamarai alelnök az örökös tartományokban érvényben levő hitelrendszer meghonosítását javasolta Magyarországon is. Az udvari bizottság a monarchia állami hiteléletének csak javára szolgáló elképzelést természetesen teljes mértékben támogatta. Előterjesztése alapján az uralkodóim 1772. november 15-én kibocsátotta a magyar hitelfőpénztár felállításával és a kamarai hitelügy átszervezésével kapcsolatos rendeletét. A hitelfőpénztár feladatául azt jelölték meg, hogy magánszemélyektől 4%-os kamatozású kölcsönöket fogadjon el, s az így felgyűlt tőkével törlessze a kincstárnak magánosoknál levő 5, illetve 4 l / 2 %-os, továbbá a bécsi államadóssági pénztártól felvett 4 1 / 2 %-os kamatozású tartozásait. E törlesztések, illetve konvertálások révén tehát csökkenteni kívánták a magyar kincstár kamatterheit. Távolabbi feladat lett volna a rendelet szerint pénz kölcsönzése a bécsi államadóssági pénztárnak a birodalmi államadósságok törlesztése céljára. 105 A hitelfŐpénztárnak működését 1773. január 1-én kellett volna megkezdenie, a kamara ügyviteli átszervezésével kapcsolatos munkálatok azonban csak 1774 márciusára tették lehetővé az új hitelszervezet kiépítését és működésének tényleges megindulását. 106 Az új hitelszervezet tulajdonképp három szinten végezte a hitelüggyel kapcsolatos feladatokat. A szervezet legalsó fokán a magyar kamara kb. 40 vidéki (uradalmi, harmincadhivatali és sóhivatali) pénztára állott. Ezek magánosoktól kölcsönöket fogadtak el, továbbá fizették a kamatokat és a tőketörlesztések esedékes részleteit. A befolyt pénzt negyedévenként a pozsonyi főpénztárnak küldték meg. A magánfelekkel főleg e pénztárak álltak kapcsolatban, ők adták át, illetve a kölcsönök törlesztése után ők vették vissza a magyar kamara adósságkötelezvényeit. A vidéki pénztárak a hitelügyek tekintetében, mintahogy a kamarai pénzügyek vonalán is, csak a kamarával ós a kamarai főpénztárral érintkeztek. A központi hitelszervezet (a hitelfőpénztár és a hitelbizottság) működéséről, mivel annak a rendelkezések szerint teljesen bizalmas jellegűnek kellett lennie, tudomásuk nem volt. A kamara és a kamarai főpénztár közvetítő szerepet játszott a vidéki pénztárak és a központi hitelszervezet között. A vidéki pénztárak hitelügyekben beküldött jelentéseit, kimutatásait a kamara adta át a hitelbizottságnak, a vidékről felküldött készpénzt, nyugtákat és a bevont kötelezvényeket dedig a kamarai főpénztár szolgáltatta be a hitelfőpénztárnak. A hitelszervezet középső fokán a pozsonyi kamarai főpénztár mellett, a kamara 105 Herzog: A hitelfőpénztár. Századok. 1923 — 24, 165—167. 106 Uo. 168., a hitelbizottság egyébként működését már 1773. május 29-én elkezdte.
