Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

Előszó

tevékenysége, ha jelentőségét a Habsburg-hatalomnak magyarországi kiépítése*, ezzel kapcsolatban a magyar állami pénzügy önállóságának kérdése szemszögéből vizsgáljuk meg. Ismeretes, hogy Mohács után a Habsburgok kezén maradt, elgyengült, jelentőségében csökkent s a Habsburg-birodalomnak csak periferikus részét alkotó országrész kormányzata a bécsi központi kormányszervek befolyása alá került. A bécsi központi hatóságok elsősorban az állami élet két döntő fontosságú ágában, a hadügy és a pénzügy terén igyekeztek befolyásukat érvényesíteni. Ez nem utolsó sorban abból következett, hogy az ország a török elleni védekezésnél a Habsburg-tartományok katonai ós pénzügyi támogatására szorult, s ezért önállóságát pénzügyi és hadügyi téren bizonyos fokig fel kellett adnia. Nyilvánvaló, hogy ezek a körülmények lényeges kihatással voltak a magyar kamara működésére is. A török uralom, amely ezt a politikai helyzetet kialakította, egyébként is igen kedvezőtlen viszonyokat teremtett a magyar kamara működésére nézve. Az ország három részre való szakadása miatt a magyar kamara, amelynek hatásköre elvben egész Magyarországra és kapcsolt részeire kiterjedt, az ország középső részében és Erdélyben nem érvényesíthette hatalmát. Sőt az állandó török veszély következtében az ország északi és északkeleti részét is kivonták hatásköréből, JS az itteni kamarai ügyek gyors elintézésére, ami a török elleni védekezés szempontjából igen fontos követelmény volt, külön pénzügyigazgatási hatóságot állítottak fel. Ebből alakult ki önálló kormányhatóságként a szepesi kamara. A pozsonyi kamara fennhatósága alatt csak az ország nyugati területének keskeny sávja maradt meg, s az osztrák pénzügyi hatóságok egyes részeket ebből is lecsíptek. A szűk területen gazdálkodó és emiatt nem nagy jövedelmek felett rendelkező magyar kamara tehát jelentőségében nem emelkedett a Habsburg-birodalom más „országos" kamarái (pl. a cseh és sziléziai kamara) fölé. Mindez megkönnyítette azt, hogy a bécsi udvari kamara fennhatóságát a pozsonyi kamarára is kiterjessze. Nagy segítségére volt ebben a bécsi udvarnak az a középkori eredetű közjogi felfogás, hogy az állami jövedelmek (ezek akkor a királyi jövedelmekkel azonosak) kezelése kizárólagosan a király hatáskörébe tartozik. A magyar rendek a Habsburg-uralkodók eme jogát — a török veszély nyomására — ugyan készségesen elismerték,

11 a királyi jogkör értelmezése körül azonban lényeges eltérés mutatkozott a magyar rendek és az udvar között. A magyar rendek felfogása és a magyar törvények szerint a királyi jövedelmek felett való rendelkezés joga csak az uralkodó személyét illette meg, s nem élhettek azzal az uralkodó idegen, jelen esetben bécsi központi hatóságai. Ebből következett az, hogy a magyar kamara jogilag csupán az uralkodó alá rendelt hatóság lehetett, s a bécsi udvari kamarával, a birodalmi központi pénzügyi hatósággal csak mellérendeltségi s nem alárendeltségi viszonyban állhatott. Ezt az álláspontot a magyar kamara 1528. évi utasítása és a királyhoz való viszonyt szabályozó 1549. március 3-i rendelet is leszögezte, tehát eddig a rendek és az udvar felfogása között elvileg még nem volt komoly különbség. Az észrevehető eltérés a rendek ós az udvar felfogása között 1569 után következett be. Az 1569. évi 38. tc.-ben a magyar országgyűlés ugyanis elismerte, hogy a hadügyek és a pénzügyek nem tisztán magyar ügyeknek, hanem vegyes ügyeknek minősülnek, így 11 Hóman—Szekfű: Magyar történet. III. k. Bp. 1935, 83—84, a szepesi kamarára Ember i. m. 126-27. 1.4