Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

Előszó

elintézésükre felső fokon a bécsi haditanács, illetve a bécsi udvari kamara jogosult. E törvénycikk alapján az udvar a továbbiakban nem tartotta illetéktelennek a bécsi udvari kamarát a magyar kamarai ügyekben. A magyar rendek — a bécsi törekvéseknek jogi fegyvert nyújtó 1569. évi megingásuk után — a továbbiakban ismét határozottan a magyar kamara függetlenségének és egyenjogúságának álláspontjáért szállottak síkra, s ezt a felfogást számos országgyűlési törvénycikk (1608:5., 1609:21., 1618:15., 1622:18., 1647:146., 1655:11.) elfogadtatása valki is hangsúlyozták. A valóságban a királyi jogkör gyakorlása a magyar kincstári gazdálkodásban, a magyar és a bécsi udvari kamara viszonya nem felelt meg az említett törvényeknek.

12 Bécsben ezt a királyi jogkört úgy értelmezték, hogy az uralkodó a királyi jövedelmekkel azt csinál, amit akar, s azokat úgy kezeli, ahogyan jónak látja. Természetes, hogy a magyar kamarai pénzügyigazgatás függetlensége, illetve a birodalmi központi pénzügyigazgatás alá való rendelése nem ezen a közjogi küzdelmen, hanem a hatalmi viszonyokon múlott. A hatalom ebben az időben pedig a Habsburgok kezében volt, s ez döntötte el a magyar kamara függésének, illetve gyakorlatilag a centralizált birodalmi pénzügyigazgatásba való beillesztésének kérdését. Ez az alárendelés még akkor is fennállott, amikor a király formailag tekintettel volt a magyar kamara közjogilag biztosított függetlenségére. Hogyan is festett a valóságban a magyar kamarának csupán a királytól való függése ? Az ügymenet rendje azt mutatja, hogy a magyar kamara felterjesztéseit — függetlenül attól, hogy azokat a királyhoz vagy a bécsi kamarához címezték — a bécsi kamara vette át és tárgyalta meg, a döntést előkészítette, s a királyi rendeleteket, a bécsi kamarai leiratokat egyaránt ő adta ki. A bécsi kamara ellenőrizte a király nevében a pénztári számadásokat, dolgozta ki a költségvetést, véleményezte a pénzkiutalást. A magyar kamarai ügyekben a király szakközege, egyben kabineti titkársága és a rendeleteket kiadmányozó hatósága volt. A kutatás még nem világította meg eléggé, hogy ez a befolyás milyen mértékben érvényesült a különféle korszakokban. Kétségtelen ugyanis az, hogy a király a főbb kérdésekben a végső döntést maga mondt a ki.hogy királyi rendeletet a bécsi kamara mellett a magyar kancellária is kiadott. Nincs tisztázva a királyi rendeletek előkészítésének módja, a bécsi udvari kamara magyar alkalmazottainak a szerepe sem. A magyar kamara függetlenségét viszonylag úgy őrizhette volna meg, ha ügyeit magyar udvari hatóság (pl. a magyar kancellária) referálhatta volna az uralkodónak, s ha az uralkodó a döntésnél csupán ennek a véleményét vette volna figyelembe. A király azonban csak a formai függetlenség biztosítására volt hajlandó, egyes korszakokban még erre sem. Egyébként mindig ragaszkodott a bécsi kamara közvetítő, véleményező szerepéhez, s ezt az 1569. évi 38. tc. alapján törvényesnek is igyekezett feltűntetni. Növelte ezenkívül a bécsi udvari kamara nagymértékű befolyását az is, hogy a magyar kamara alá tartozó bizonyos területeket, hivatalokat, mint pl. a nyugati határsáv egyes uradalmait, harmincadhivatalait, egyes igen fontos magyar kamarai jövedelmi ágakat (sóbányászat, bányák) kizárólag a saját igazgatása alá vont, továbbá az, hogy a nagy bevételekkel rendelkező szepesi kamarát — a magyar kamara megkerülésével — többnyire közvetlenül Bécsből, saját intenciói szerint igazgatta. Ez volt az oka annak, hogy a pozsonyi és a szepesi kamarát a magyar függetlenségi mozgalom az ország "Vö. Kérészy i. m. 66—67, 78 — 81, 110—113, 116.