Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

Előszó

BEVEZETÉS A magyar kamarát I. Ferdinánd 1528-ban állította fel Budán, majd a török hódítás miatt 1531-ben újjászervezte Pozsonyban. Az új hatóság feladata a királyi és az azzal többé-kevésbé szoros kapcsolatban levő állami pénzügyigazgatás, állami háztartás intézése lett. Bár az uralkodó a kamara felállításánál még a régi középkori szervezetű magyar kincstartóságot vette alapul, a kamara testületi (kollegiális) szervezete, testületi ügyintézési módja, működésének állandósága, központi jellege, rendszeres és szabályozott ügyvitele révén rövidesen az állami igazgatás központosítására törekvő királyi hatalom új típusú hatóságává fejlődött. Magyarországon a kamara az első fejlettebb szervezetű, újkori központi kormány hatóság, s kb. két évszázadig úgyszólván egyetlen képviselője hazánkban az ilyen típusú kormányszerveknek.

1 Európában már a XIII. és XIV. században megindult az újkori közigazgatási szervezet kialakulása, a kontinens országainak jó részénél az újkori pénzügyigazgatási hatóságok a XV. és a XVI. században fejlődtek ki. A középkori feudális felfogás szerint az állami pénzügyek a fejedelem magánügyei voltak, az állami rendes jövedelmek úgyszólván azonosak az uralkodó magánjellegű, földesúri természetű (a királyi birtokból, egyéb királyi javakból származó) jövedelmeivel. Ezekhez járultak később az uralkodót illető felségjogokból származó jövedelmek (királyi vám, pénzverés haszna, sójövedelem, nemesfémek bányászata stb.). Nem sorolták a királyi jövedelmek közé a lakosság (jobbágyság, polgárság) adóit vagy egyéb állami szolgáltatásait, ezeket akkor rendkívüli királyi jövedelmeknek nevezték. Az adókat a nemesi rendek szavazták meg esetenként az országgyűléseken. A behajtott adót azonban, rendszerint katonai kiadásokra, az uralkodó rendelkezésére bocsátották. Behajtásuk csak részben vagy esetleg egyáltalában nem tartozott a királyi pénzügyigazgatás hatáskörébe. Amint a középkor végén a királyi hatalom — nem utolsósorban a királyi magánvagyon eladományozása révén — csökkent, s a rendi-nemesi hatalom pedig megerősödött, napirendre került a megingott királyi hatalom megszilárdítása. A legtöbb európai országban az uralkodói hatalom ezt erős, központi s csak az uralkodónak alárendelt kormányzattal igyekezett elérni, amelyben a kormányzás először bíráskodási és igazgatási főágakra, az igazgatáson belül pénzügyi, politikai és hadi igazgatási ágakra vált szét. E központi kormányzat kialakításánál az uralkodó elsősorban a királyi földesúri és-felségjogokon alapuló jövedelmek kezelésére volt tekintettel. Ezek igazgatására, biztosítására, növelésére fejlesztett ki aránylag 1 Ember Gy.: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig, (a továbbiakban: Az újkori magyar közigazgatás.) Bp. 1946, 119—120. 1 1