Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

III. rész. 1741—1772

azonban a háborúk alatt néhány uradalom zálogba adását vagy megterhelését elkerülni. Az 1744-ben visszaszerzett komáromi javakra 270 000 Ft adósságot tábláztak be.

35 A bácsi birtokokat 1746-ban a pesti rokkantak házának zálogosították el.

36 A diósgyőri uradalmat — amint már említettük — 1743-ban adták zálogba az egri káptalannak és néhány főnemesnek, majd 1755-ben került vissza a kamara kezelésébe. A bécsi udvar 1758-ban — még mielőtt az 1758. április 12-i királyi rendelettel a kamara véleményét kikérte volna — a magyaróvári uradalmat 2 200 000 Ft-ért tíz évre, a komáromi birtokot pedig 208 000 Ft-ért öt évre a bécsi városi banknál zálogosította el.

37 (Megjegyezzük, hogy a magyaróvári uradalmat, amelyet Ferenc császár 1764-ben 2 300 000 Ft-ért átvett a zálogbirtokos bécsi városi banktól, Mária Terézia 1766-ban lányának, Mária Krisztina hercegnőnek, Albert herceg magyarországi helytartó feleségének adományozta.

33

) A komáromi javak pedig 1767-ben az Óbuda átadásával kapcsolatos megegyezés révén a Zichyek tulajdonába kerültek.

39 Az 1740 utáni birtokgyarapodás következtében a magyar kamara kezébe az ország kedvezőbb éghajlatú és termékenyebb vidékein nagy kiterjedésű uradalmak jutottak. Ezzel lehetőség nyílott a kincstári birtokgazdálkodásnak az addiginál jobb és jövedelmezőbb megszervezésére is. Az 1740 előtti kincstári birtokgazdálkodás célja (főleg a szepesi kamarai adminisztráció területén levő birtokokra gondolunk) nem utolsósorban a sóbányászatnak és a sószállításnak fával, élelemmel való ellátása volt, intenzívebb mezőgazdasági termelésre az uradalmak jó részében nem törekedtek. Az 1750-es években fordulat állott be ilyen téren, tulajdonképp ekkor vette kezdetét az átgondoltabb, szakszerűbb s államgazdasági szempontok szerint irányított kincstári mezőgazdasági kultúra. A tervszerűbb, intenzívebb gazdálkodás meghonosítása a kincstári birtokokon már szoros kapcsolatban állt a bécsi udvar gazdasági célkitűzéseivel. Ezek — mint tudjuk — Magyarországra nézve hátrányos vámpolitika segítségével az örökös tartományok iparát és kereskedelmét támogatták a magyarországi ipar és kereskedelem rovására, s a magyar mezőgazdasági termelést is az örökös tartományok iparosításának szolgálatába igyekeztek állítani. Ez a politika általában hátrányos volt a mezőgazdasági termékek kivitelére, kereskedelmére, amelyet az örökös tartományok ellátása, szükséglete szerint szabályoztak, de több szempontból előnyös volt a mezőgazdasági kultúra fejlődésére. A bécsi udvar többnyire csak ilyen téren alkalmazta Magyarországon az abszolutizmus gazdaságfejlesztő politikáját, részben, hogy Magyarország kellő mennyiségű olcsó élelmiszert termeljen a katonaság és az örökös tartományok lakossága részére, részben, hogy a fejlődő osztrák-cseh ipar részére ipari nyersanyagokat szolgáltasson.

40 Az állami kezelésben levő kincstári birtokok ennek a mezőgazdaságfejlesztő politikának 35 E 21. Ben. res. 1745. márc. 5., márc. 19. 36 Uo. 1764. ápr. 4. 37 E 182. Magyar kamara archívuma. Arch. fam. Koller. No.63., Herzog J.: A magyar kincstár háborús hitelműveletei Grassalkovich kamaraelnöksége idején, (a továbbiakban: A magyar kincstár hitelműveletei.) Századok. 1923 — 24, 442. 38 H. L. Mikoletzky: Franz Stephan von Lothringen als Wirtschaftspolitiker. Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs. 13. Band. Wien 1960, 243. és E 21. Ben. res. 1766. szept. 3., dec. 30. 39 E 21. Ben. res. 1767. szept. 16. 40 Vö. Magyarország története II. 1526-1790. Bp. 1962, 476.