Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

III. rész. 1741—1772

A sóügy átadásáról intézkedő 1743. március 15-i királyi rendelet szerint valóban De Jeanne tanácsos lett a sóigazgató. A bécsi kamara számvevőségének egyik számtanácsosát (Franz Werndle), aki a sóügyek szakembere volt, a szükséges útbaigazítás megadása végett ideiglenesen a magyar kamarához helyezték át, Mohr Ignác bécsi kamarai fogalmazó pedig magyar kamarai altitkárként véglegesen a magyar kamarához került. A bécsi kamara március 13-i rendeletével Ternyey felső-magyarországi sóigazgatót, továbbá a máramarosi sóinspektort és az eszéki fősóhivatalt is értesítette, hogy ezentúl a magyar kamara alá tartoznak és számadásaikat is ahhoz kell küldeniök.

22 A bécsi udvari kamara, amely a magyarországi sóügy átadásával jelentős feladatkört vesztett el, általában kisebb-nagyobb akadályokat igyekezett az átadás elé gördíteni, vagy legalábbis arra törekedett, hogy Erdődy György kamaraelnök sóügyi jogkörét a lehetőséghez képest korlátozza. Először is korainak tartotta az 1743. júniusi átadási határidőt. Erdődynek személyes tárgyalásokkal kellett megnyugtatnia a bécsi kamarát az ügyek szakszerű, fokozatos átvétele felől. Ellenezte a bécsi kamara a magyar kamaraelnök ama kívánságát, hogy sóraktárak felállítására, megszüntetésére önálló hatáskört kapjon. Mária Terézia azzal a feltétellel járult hozzá a sóraktárak felállításával kapcsolatos jogkörhöz, hogy a kamaraelnök az ilyesmit a költségek és a személyzet szaporítása nélkül oldja meg, s a változásról azonnal jelentést küld. A sókészlet beszerzésére szükséges pénz dolgában, nehogy a bécsi bancalitas pénzzavarba kerüljön, a magyar kamaraelnöknek meghagyták, hogy a beszerzést a sóhivatalokban található pénzkészlet alapján oldja meg. A magyar kamaraelnök engedélyt kért arra is, hogy a megüresedett állásokat maga tölthesse be. A bécsi udvari kamara javaslata szerint csak arra kapott engedélyt, hogy szükség esetén, ideiglenesen töltse be az állásokat, utólagos jelentéstétel és javaslatadás kötelezettségével. Erdődy kamaraelnök a sóügyeket elnökileg szerette volna vezetni. Ezt a kérelmét — a bécsi kamara véleménye alapján — szintén elutasították. A sóügyeket, a többi ügyekhez hasonlóan, teljes tanácsülésen kellett eldönteni, előkészítésükre azonban bizottságot kellett felállítani. A sóigazgató kinevezésével s a magyar kamara sóügyi személyzetének megállapításával egyidőben a sógazdálkodás, a sószállítás ügyeinek intézésére ezt a bizottságot létre is hozták. A sóügyi bizottság (commissio salinaria) elnöki tisztét a kamaraelnök töltötte be, tagjai voltak báró Mednyánszky József, báró Keller, Jászy Pál, Konkel és de Jeanne kamarai tanácsosok. A bizottság munkájában Werndle bécsi kamarai számtanácsos, Koller titkár és Mohr altitkár is résztvett. De Jeanne tanácsos sóigazgató, aki a sóhivatalok vizsgálata miatt gyakran vidéken időzött, nem járhatott el rendszeresen a bizottság üléseire. A kamaraelnök helyett is később többször Konkel tanácsos elnökölt az üléseken. A sóügyi bizottság a magyar kamara másik állandó bizottságához, a városi bizottsághoz hasonlóan működött. Javaslatai alapján a döntést mindig a kamarai tanácsülés hozta meg.

23 22 E 182. Magyar kamara arch. Arch. fam. Koller. No. 292., HKA. Hoffin. Ung. Rote No. 775. 1743. mart. 13. 154-157 fol., E 21. Ben. res. 1743. márc. 15., benne a márc. 13-i bécsi kamarai rendelet másolata is. 23 A bécsi kamara javaslataira ós Mária Terézia döntésére HKA. Hoffin. Ung. Rote No. 775. 1743. márc. 19. 231-275. fol. Rote No. 779. 1743. nov. 17. 591 — 606 fol. A sóügyi bizottságra E 11. Protocollum commissionis salinariae. 1743. 8* 115