Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
III. rész. 1741—1772
kamarai igazgatóság a magyar kamara fennhatósága alatt továbbra is megmaradt. Az eddigi állapot szerint a magyar és a horvát határon Alsó-Szlavónia felé eső harmincadhivatalok megszűntek, s azokat a Törökország felé eső határvonalra helyezték át. A magyar kamarának a szomszédos határőrvidék erdőségeit is át kellett vennie, ezeket a határőrvidék nem kapta meg. 18 A szegedi inspektorátus, a bácsi adminisztráció, a szlavón adminisztráció visszacsatolásával, s a nagy területi kiterjedésű szepesi adminisztrációnak most már teljes alárendelésével 19 a magyar kamara fennhatósága alá eső terület megközelítette azt a kiterjedést, amelyet a magyar törvények írtak elő. Továbbra sem tartozott a magyar kamara alá a Temesköz, amelynek visszacsatolását az 1741. évi 18. tc. ugyan szintén kimondta, de visszacsatolása csak 1778-ban történt meg, azonkívül a horvát tengerpart, amelyet Fiúméval együtt 1752-ben a trieszti főintendantúra alá helyeztek, és az osztrák tengermelléki tartományhoz csatoltak. 2 * A Zrínyi- és Frangepán-féle tengermelléki fiskális javakat, amelyek visszaadását az 1741. évi 52. tc. ki is mondotta, egyébként már régebben osztrák hatóság (grazi kamara) kezelte. A továbbiakban ennek a megnövekedett területnek a kamarai ügyeit vesszük vizsgálat alá, ellentétben az 1740 előtti korszakkal, amikor a magyar (pozsonyi) kamara történetének vizsgálatánál nem terjeszkedtünk ki a szepesi kamara, illetve adminisztráció, sem pedig a szegedi és az alsó-szlavóniai kamarai kerületek viszonyaira. 4. A KAMARA MEGNÖVEKEDETT HATÁSKÖRE A Magyarországhoz visszacsatolt területek kincstári gazdálkodási ügyei természetesen megnövelték a magyar kamara teendőit. A területi illetékesség kiszélesedésén kívül egyéb tényezők is hozzájárultak ebben a korszakban a kamarai teendők megszaporodásához. Ezek közül a legnagyobb, az egész kincstári gazdálkodásra kiható jelentőségű volt, a sóigazgatásnak, a sóbányászatnak átvétele a bécsi udvari kamarától 1743-ban. A sógazdálkodás és a sóbányászat ügye az 1741. évi 14. tc. erre vonatkozó határozatának végrehajtásával, tehát a magyar rendek egyik vívmányaként került vissza a magyar kamarához. Az előkészületek a sóügy átadására már 1742-ben megkezdődtek, az átadást hosszú bécsi tárgyalások előzték meg. A magyar kamarának meghagyták, hogy addig, amíg a sóügy igazgatásának nehéz ügyében a megfelelő jártasságot megszerzi, a bécsi kamara utasításaira támaszkodjék. 21 Erdődy György gróf kamaraelnök úgy vélte, hogy a sóügy szakszerű vezetésére közvetlenül a magyar kamarának alárendelt sóigazgatót kellene kinevezni, akinek feladata lenne a sóügyben szükséges összes tárgyalások vezetése, a jelentések elkészítése, a sóhivatalok látogatása, a sóigazgatás ellenőrzése. Erre a tisztségre De Jeanne (Deschan) Antal János magyar kamarai tanácsost javasolta, aki előzőleg már a magyarországi sóügy, 1740—41-ben az erdélyi sóügy felügyelője is volt, s kiváló szakembernek minősült. 18 Uo. 1746. máj. 18. 19 Uo. 1748. febr. 5., E 15. Exp. cam. 1748. ápr. Aug. 27. 20 Fest A.: Fiume Magyarországhoz való kapcsolásának előzményeiről. Századok. 1916, 239—40. 21 HKA. Hoffin. Ung. Rote No. 772. 1742. nov. 24. A sóügy átadására vonatkozóbécsi akták. E 182. Magyar kamara archívuma. Archívum fam. Koller. No. 283.
