Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

III. rész. 1741—1772

szervezetére és ügyvitelére Mária Terézia korában éppen ezek a reformok voltak nagyobb befolyással. Az örökösödési háború befejezésével a bécsi udvar elérkezettnek látta az időt, hogy a birodalom válságos helyzetéből az államrendszer és az államkormányzat nagyszabású átrendezésével keressen kiutat. Az átszervezés célja tulajdonképp az állami jövedelmek emelése, s ennek segítségével erősebb hadsereg kiépítése volt. Ezt a bécsi udvar elsősorban egységes, központosított, a kormányzati ügyeket könnyen áttekintő államigazgatás megteremtésével igyekezett elérni. Ennek az új államigazgatási szervezetnek feladatául tűzték ki, hogy az állami jövedelmi források jobb áttekintésével, jobb gazdálkodással, a tartalékok kihasználásával, ésszerűsített ügyvitellel lehetővé tegye az állami bevételek növekedését. Jelentős célkitűzése volt az új államigazgatásnak olyan gazdasági politika alkalmazása, amely a birodalom gazdasági életének a fejlesztésével növeli a lakosság teherbíróképességét, s ezzel alkalmassá teszi a lakosságot nagyobb állami terhek elviselésére. Az államigazgatás központosítását a Habsburg-birodalomban már régebben is többször megkísérelték. A rég óhajtott központosítás megvalósításához a társadalmi és gazdasági feltételek azonban csak a XVIII. század közepére értek meg. A bécsi udvar a központosításnál két társadalmi rétegre támaszkodott: a privilégiumaiban ugyan korlátozott, de az udvartól gazdasági előnyöket élvező, az állami hivatalokban szolgálatot teljesítő új udvari nemességre és a még gyenge, de egyre fejlődő polgárságra. Mária Terézia korában a hivatali nemesség döntő szerepet visz az állami apparátus munkájában, birtokszerzései, egyéb létfeltételei is a hivatali életpályához kapcsolódnak. A polgárságból kinőtt értelmiség szintén fokozottabb mértékben vállal állami hivatalt, közreműködésére a központi hatalom a gazdasági, kulturális reformoknál is számíthatott. A gazdasági élet fejlődése, a termelőerők növekedése a monarchia tőkés fejlődésének viszonylagos elmaradottsága ellenére is elérte azt a fokot, hogy további fejlődését központosított államhatalom támogassa. A központi hatalomnak kellett ledöntenie az egységes belső piac kialakulásának akadályait, a rendi partikularizmust és privilégiumokat, a partikuláris gazdasági érdekeket, a közbülső vámvonalakat. Az államigazgatás átrendezése F. W. Haugwitz nevéhez s az ún. Haugwitz-féle rendszerhez kapcsolódik. Haugwitz tipikus képviselője az osztrák hivatalnoknemességnek. Egész életét az állami szolgálatnak szentelte, karrierjét is annak köszönhette. A Haugwitz-féle rendszer mint a Habsburg-birodalom egyik legjelentősebb államigazgatási reformja, a birodalom pénzügyeinek rendezését, a fejedelmi abszolutizmus ellenlábasának, a rendi hatalomnak a visszaszorítását, a tartományi igazgatás szorosabb alárendelését az uralkodói hatalomnak, az államigazgatás nagyarányú összpontosítását, emellett egyes kormányzati ágak határozott elkülönítését tűzte ki céljául. Haugwitz már az osztrák örökösödési háború utolsó évében javaslatot tett a monarchia pénzügyeinek rendezésére. Új adózási és katonaellátási rendszert dolgozott ki. Közreműködésével sikerült megtörni az osztrák örökös tartományokban a nemesség adómentességét, s biztosítani a nemesség hozzájárulását az állami terhekhez. Haugwitz javaslatainak elfogadása után 1749 májusában jelent meg a birodalom központi és tartományi igazgatásának újjászervezéséről intézkedő rendelkezés. Megszüntették a cseh és az osztrák kancelláriát, az igazgatási és kamarai ügyeket