Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

-o 4? Sri s i _ I M ° 43 ~ :tán 'g c ő 1 B § .« » 13 O £. «I •« S"-«» .2 reo . W H P £ W t/5 J ítf £ Síí $ 1527-1528 1 2 2 — 1 — — 1 3 j 1528—1536 1 5 2 — 1 — 1 1 5 ] 1539—1541 1 4 2 — 1 — 1 1 — 9 ] 1544-1545 1 4 2 — 1 1 — — 8 1 , 1545—1550 1 3 3 — 1 1 — 1 — 8 1 1550-1551 1 3 3 — 1 1 — 1 — 10 I 1553-1554 1 4 4 — 2 — — — 9 j , , 1557—1558 1 5 5 — 2 — — 1 _ 13 1 , . 1559 1 4 3 — 1 — — 1 — 12 1 1563—1564 1 5 6 — 1 1 — 1 1 13 1 1 1567 1 4 4 2 — — 1 1 1 11 1 1 1576 1 5 5 3 — — 1 1 1 13 1 2 1588 1 7 5 3 — — __ 3 3 ? 1 ? 1615 1 5 5 5 — — .— 3 3 14 1 2 1637 1 6 5 7 — —i — 2 2 9 1 5 1655 1 16 4 4 3 3 10 1 ? 1655-ben már alelnököt is feltüntet a kimutatás, hogy mikor nevezték ki először, nem tudjuk. A titkárok közül kettőt 1637-ben előadónak (referendarius) nevez a jegyzék. A lajstromozók és kiadók közül csak egy viselte ezt a címet, a többit segédnek (adiunctus) nevezték. A XVII. század második felének fejlődését meglehetős homály borítja. A személyzeti jegyzékek 1655 után egy-két megjegyzésre szorítkoznak, az első nyomtatott Schematismus pedig csak 1702-ből maradt fenn. I. Lipót alatt 1680 körül az udvari kamara tisztikara a következő : 1 elnök, 1 díjazó, 1 alelnök, 1 segédlajstromozó, 16 tanácsos, 1 kiadó, 6 titkár, 1 segédkiadó, 7 fogalmazó, 13 írnok, 5 kamaraszolga, 1 kapus, 1 lajstromozó, irodaszolgák. A pénztár és a számvevőség ebben a kimutatásban nincs feltüntetve. Az udvari kamara levéltárának tanulmányozása természetesen eloszlatná ezt a homályt, az eddigi kutatás azonban csak a legfontosabb utasítások kiadásáig jutott el, de még ezek feldolgozásával is adós. Amikor a magyar közigazgatástörténet hiányait panaszoljuk, szomorúan tapasztaljuk, hogy az osztrák irodalomban is rengeteg a hiány, temérdek a még megoldásra váró feladat. Tanulságos példája ennek az udvari kamara története. Az á nagyszabású munka, amely Thomas Fellner és Heinrich Kretschmayr szerkesztésében, az »osztrak központi igazgatas« (Die österreichische Zentralverwaltung) büszke címen 1907-ben indult meg és az udvari hatóságok történetének tisztázását, a rájuk vonatkozó legfontosabb iratok kiadását tűzte ki céljául, napjainkban új munkatársak bevonásával már 1780-ig eljutott. A vállalkozás alapgondolata, az utasítások szövegének kiadása, kétségtelenül helyes, hisz nemcsak hivataltörténeti adatokat tartalmaznak, hanem a történettudomány igen sok más ágának művelője is értékes anyagot talál bennük. A bevezető tanulmány módszere azonban súlyos kifogásokra ad alkalmat. Elsősorban azért, mert csak a kiadott