Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A XVII. század elején a budaiból Kanizsa központtal külön kormányzóságot hasítottak ki, 1660-ban pedig a váradit szervezték, amely azonban már csak egy-két évtizedig állott fenn. A pasa. A kormányzóság élén a bejlerbeji vagy beglerbegi, azaz a bejek beje állott. A szandsákokat vagy livákat pedig bejek, más néven emirek vagy mirlivák vezették. A bejlerbeji tisztséggel együttjárt a pasai rang, amit viselője akkor is megtartott, ha hivatalát már nem viselte. A budai pasák a XVI. század vége felé elég gyakran, 1623 óta pedig rendszeresen megkapták a vezéri rangot is, amit korábban többnyire csak a szultánok leányainak vagy nővéreinek férjei viselhettek. A vezéri rang a budai pasának főhatóságot biztosított a többi magyarországi, továbbá a boszniai kormányzóság fölött A pasákat a szultán nevezte ki, megbizatásuk egy esztendőre szólott, de meghosszabbíthatták. Mégis sűrűen váltották egymást, 1541 és 1686 között 75-nek a neve ismeretes. Noha a kormányzóságok hivatalos ranglistáján, amelyet a birodalomhoz való csatolásuk időrendje határozott meg, a budai, mint a legkésőbbi hódítások egyike, leghátul szerepelt, a budai pasa állása, tekintettel a kormányzóság földrajzi és politikai helyzetére, a keresztény Európához való közelségére és kapcsolataira, a legfontosabbak és legkényesebbek közé tartozott, úgyhogy mindig gondosan megválogatták, hogy kire bízzák ezt a tisztséget. Rendszerint olyan férfit küldtek Budára, aki a birodalom más-tartományaiban már hosszú pályafutásra, gazdag tapasztalatokra tekinthetett vissza, akinek mind katonai, mind pedig kormányzói képességei magasan az átlagon fölül állottak. Az egyéni kiválóság azonban egymagában, még oly gazdag tapasztalatok birtokában sem tette volna lehetővé, hogy valaki az óriási török birodalom másik végéből Budára kerülve helyét megállja, ha nem minden tartományt azonos elvek alapján, ugyanolyan rendszer szerint kormányoztak volna. Mind ez elvek, mind pedig a rendszer egyszerűek voltak, s éppen ebben rejlett az oly különböző részekből álló hatalmas birodalom fennmaradásának titka. A kormányzat alapelveit a mohamedán egyházi jog (seriat vagy ser) foglalta össze, amelynek a nem mohamedán vallásúakkal szembeni merev állásfoglalásán a török világi jog (kánun) sok tekintetben enyhített. Az egyetemes, az egész birodalomra érvényes kánunon kívül minden egyes tartomány, így a budai kormányzóság részére is készült külön kánun, amely azonban lényegében teljesen megegyezett a birodalmi törvénykönyvvel. Abból a tényből, hogy a török világi törvénykönyv, a kánun, a mohamedán egyházi jog, a seriat alapján épült fel, következett a magyarországi török közigazgatásnak a katonai jelleg mellett második sajátos vonása, vallásos színezete. A meghódított területek lakói csak akkor lettek török állampolgárok, ha áttértek a mohamedán hitre. A hitetleneket pedig nem nemzetiségük szerint különböztették meg, hanem gyaurt (nyugati keresztényt), koptot (keleti keresztényt), vagy zsidót láttak bennük, s olyan helyeken, mint pl. Budán, ahol a lakosság vegyes vallású volt, közigazgatásilag is hitük szerint osztályozták őket, külön tisztviselőik voltak a gyauroknak, a koptoknak és a zsidóknak. Sőt, önmagukat sem töröknek, hanem mohamedánnak nevezték, a török szónak csúfolódó mellékzöngéje volt és csak ilyen értelemben használták.
