Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
és székely községek mintájára megyeszerű széket alkottak, addig a szász telepek, amelyek eredetükre nézve erdőirtó soltészségek voltak, 1 ) a városi fejlődés útjára léptek. Kettő közülük, Lőcse és Késmárk, a szabad királyi városok sorába emelkedett. Gölnicbánya, Igló és Szomolnokbánya, az ez utóbbi környékén alakult kisebb bányahelyekkel, Lassúpatakkal, Svedlérrel, Szepesremetével és másokkal bányavárosok lettek és a hét felsőmagyarországi bányaváros szövetségébe tömörültek, amelybe hármójukon kívül még az abaújtornai Jászó és Telkibánya, a borsodi Rudabánya, valamint a gömöri Rozsnyóbánya tartozott. A XVI. és XVII. században e városok mind a megyebeli nagybirtokos családok befolyása, különböző mértékben érvényesülő magánföldesúri hatalma alá kerültek. A XV. század második és a XVI. első felében a Zápolyaiak, azután a Thurzók, a Csákyak, a Thökölyek és a Görgeyek törekedtek arra, hogy önkormányzatukat megszüntessék, vagy legalábbis korlátozzák, s földesúri terhek viselésére kötelezzék őket. Törekvésüket inkább a bányavárosokkal szemben koronázta siker, míg Késmárk, különösen pedig Lőcse, ha nagy küzdelmek árán is, önállóságát majd mindig meg tudta tartani. 2 ) Kezdetben a későbbi szabad királyi és bányavárosok is a szepesi szászok tartományához vagy egyeteméhez (provincia vagy universitas Saxonum de Scepus) tartoztak. Az igazságszolgáltatási és közigazgatási önkormányzatot élvező, az úgynevezett szepesi jog 3 ) (Zipser Willkühr) szerint élő szepesi szász egyetem kiváltságait V. István 1271 -i oklevele foglalta először össze, s a magyar királyok ismételten megerősítették. Az egyetem magját az úgynevezett 24 szepesi város alkotta, amelyeket a szepesi jog Stadt néven említett. Rajtuk kívül még a szepesi jog által Markt-nak és Dorf-nak mondott kisebb helységek is tartoztak az egyetemhez, önkormányzatuk azonban nem volt, hanem a városok főhatósága alatt állottak. Számuk 1328-ban 20-ra rúgott. A szepesi szász egyetem földesura a király volt, a tartomány koronabirtoknak számított. így érthető, hogy Zsigmond király, aki gyakran küzdött pénzzavarokkal, 1412-ben a 24 szepesi város közül tizenhármat, Lublóval, Gnézdával és Podolinnal együtt, zálogba adott Ulászló lengyel királynak. Ez döntő jelentőségű esemény volt az egyetem életében, ezáltal területileg is, kormányzatilag is kettészakadt és eltérő irányban fejlődött tovább. A Magyarországban maradt 11 város: Csütörtökhely, Illésfalu, Izsákfalu, Káposztafalu, Kurimján, Mühlenbach, Nagyszalók, Odorin, Pálmafalu, Wellbach ésVilkócz ugyan egy ideig továbbra is megtartotta önkormányzatát, mint a szepesi 11 szász város közössége, élén a választott gróffal vagy ispánnal és a városok bíráival (comes et iudices undecim civitatum regalium terrae Scepusiensis), azonban önállóságát nemsokára elvesztette. Királyi földesuraság alól a városok a Zápolyaiak, Thurzók és Csákyak birtokába kerültek, x ) Bruckner Győző : A soltészség intézménye a Szepességen. Bp. 1912. 2 ) Bal Jeromos: A Szapolyaiak viszonya a Szepességhez. Szepesmegyei Tört. Társ. Évk. XII. 1909. Iványi Béla : Lőcse küzdelme a Zápolyai-pártiakkal 1532-ben. Közlemények Szepesvármegye múltjából. III. 1911. Bruckner Győző: Késmárk és a Thököly-család. U. o. I. 1909. L. továbbá: Demkó Kálmán : Lőcse története. Lőcse, 1897. Genersich Christian : Merkwürdigkeiten der kön. Freystadt Késmárk in Oberungarn. 2 k. Kassa és Lőcse 1804. Hajnóci R. József: A szepesi bányavárosok története. 3 ) Erre nézve 1. Demkó Kálmán értekezését: A szepesi jog. Bp. 1891.
