Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Parasztvármegye. A községi közigazgatással kapcsolatban kell megemlékezni a XVII. század egyik jellegzetesen magyar, közelebbről inkább alföldi intézményéről, a paraszt vár megyéről, minthogy szervezete a községi önkormányzat elvén alapult. Megalakulását a török kor zavarainak, a személy- és vagyonbiztonság állandó fenyegetettségének köszönhette. Nemcsak a török martalócok, hanem az országban kóborló idegen és magyar katonák, hajdúk és végbeliek is folyton dúlták a falvakat, rabolták és gyilkolták a népet. A földesurak és a megyei hatóságok, nemkülönben az országgyűlések is, ezért megengedték, hogy a községek jobbágysága önvédelemre fegyvert tarthasson és szervezkedhessek. A szervezés a nemesség hatóságától, a vármegyétől indult ki, s azzal az intézmény mindig szoros kapcsolatban is maradt, azonban önkormányzati alapon épült fel. A földrajzilag együvé tartozó községek lakossága egybegyűlt és négy-négy jelöltet választott, akik közül a vármegye alispánja nevezte ki a hadnagyot. Ezeket a községcsoportokat nevezték parasztvármegyének. Egy-egy vármegye területén tehát több parasztvármegye is működött. A hadnagyok vagy kapitányok (duces plebei) azután minden községben maguk állítottak tizedeseket (decuriones plebei), akik a község népét szükség esetén fegyverbe szóllították. Az egész szervezet a vármegyétől függött, a hadnagyok az alispán előtt tettek esküt, a tizedeseket pedig ők maguk eskették fel a vármegye iránti hűségre. Utasítást is a vármegyétől kaptak, az elfogott gonosztevőket oda szállították be, hogy a megyei törvényszék ítélkezzék fölöttük. Minthogy azonban, főleg a török hódoltság alatti vármegyékben, a megyei hatóság távol volt és nem is működött rendszeresen, a parasztvármegyék meglehetős önállóságra tettek szert, külön gyűléseket tartottak, rendszabályokat alkottak, az elfogott bűnösök fölött saját maguk ítélkeztek. A vármegyék igyekeztek főhatóságukat, hacsak elvben is, fenntartani. Hatásköri összeütközésekre került sor olykor a parasztvármegye tizedesei és a községbírák között. Az előbbiek ugyanis nemcsak a latrok üldözésére elrendelt fegyveres felkelések idején, hanem egyébként is vezető szerepet igényeltek a falu lakossága fölött, ami sértette az elöljáróság tekintélyét. Az ilyen viszályokat a vármegyék igyekeztek több-kevesebb sikerrel eloszlatni. A parasztvármegye célja kimondottan a közrend biztosítása volt. A falusi csendőrség XVII. századi elődjét láthatjuk benne. Alsófokú bírói hatóságot is gyakorolt, bár ez, mint említettük, nem tartozott szorosan vett hatáskörébe. A XVIII. század 20-as és 30-as éveiben, amikor a közbiztonság az országban fokozatosan helyreállt, egymás után feloszlottak a parasztvármegyék. Utolsó nyomai Pest megye területén 1743-ból maradtak fenn. 1 ) Zápisz. Egyes, főleg felvidéki vármegyékben, pl. Barsban, Esztergomban, Nyitrában, a közbiztonság fenntartására a XVII. században a jobbágysághoz hasonlóan a nemesség is fegyveresen szervezkedett. A nemességnek ezeket a szerveit, amelyek megfeleltek a parasztvármegyéknek, zápiszoknak nevezx ) L. Gyárfás István tanulmányát: A paraszt vármegye. Bp. 1882. Akad. ért. a tört. tud. köréből.
