Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
ték. Ugyancsak önkormányzati alapon állottak. A községek nemes birtokosai kerületekbe, zápiszokba tömörültek, Bars megyében pl. 1638-ban hét zápisz volt, Nyitrában 1626-ban tizenöt. Mindegyik élén egy-egy hadnagy vagy kapitány állott, akit a községek nemes lakosai választottak, s aki az alispán előtt tett esküt. Ő azután minden faluban tizedest nevezett ki, akit ugyancsak felesküdtetett a vármegye iránti hűségre: Közelebbit a zápiszok működéséről egyelőre nem tudunk. A vármegyétől, mint a nemesség vidéki hatóságától, nemesi jellegét tekintve, még inkább függött, mint a parasztvármegye. Ugyancsak a XVIII. század közepére tűnt el, amikor a közbiztonság helyreálltával feleslegessé vált. 1 ) 36. §. Kerületek és székek. A közigazgatás területi alapon működő önkormányzati szerveihez, vármegyékhez, városokhoz és községekhez járultak azok, amelyeket a területi önállóságon kívül bizonyos fokú nemzetiségi különállás is jellemzett: a jászok és kunok, a szászok és a székelyek kerületei és székei. Mintegy átmenetet jelentett feléjük a hajdúk kerülete. A hajdú városok. A hajdúk nemzetiségükre nézve túlnyomó többségben magyarok, a török-tatár dúlások következtében pusztuló tiszántúli falvak lakosai voltak, akiket Bocskay István, e vidék egyik jelentős birtokosa, majd Erdély és Magyarország fejedelme, előbb katonai szervezetbe fogott össze, majd a nemesi jogokhoz hasonló kiváltságokkal ruházva fel őket, birtokhoz juttatott, városokban és falvakban letelepített. A telepítés körülményei meghatározták a telepek további sorsát is. Letelepítőjükkel, a fejedelmi hatalommal való kapcsolatukat mindig megtartották. Bocskay örökébe ebben a vonatkozásban részint a magyar királyok, részint pedig, a nemzeti fejedelemség korszakában, az erdélyi fejedelmek léptek. A telepek földrajzi helyzetéből, továbbá a magyar királyság és az erdélyi fejedelemség XVII. századi erőviszonyából következett, hogy a hajdúk fölött a főhatóságot rövid megszakításokkal a magyar királyok gyakorolták. Az erdélyi fejedelmek, mint pl. Báthory Gábor vagy Bethlen Gábor, inkább csak egy-egy hadjáratuk idejére tudtak a zsoldjukba fogadott hajdúknak parancsolni, már amennyire nekik parancsolni lehetett. Egyébként semmi hatalmuk sem volt fölöttük, még kísérletet sem tettek, hogy erre valamiképen szert tegyenek. De jó ideig, amíg a hajdúk a hadakozásról polgári életmódra nem tértek, a magyar királyok főhatóságát is csak névlegesnek tekinthetjük. Ezt a főhatóságot kezdetben, a hajdúk katonai jellegének megfelelően, a felsőmagyarországi vagy kassai főkapitány gyakorolta, akinek szerepét, amikor városi szervezetük kiépült és megerősödött, a szepesi kamara vette át. A nagyobb hajdútelepek ugyanis királyi városok lettek, a kisebbek pedig beleolvadtak a megyei községek sorába. Külön, a megyéktől független közigazgatási egységet csak a városok alkottak, míg a községek, az egyéb falvak mintájára, a megyei igazgatás alá tartoztak, úgyhogy velük nem is kell külön foglalkoznunk. J ) L. Takáts Sándor: A városi hadnagyok, a parasztkapitányok és a zápisztisztek. A magyar mult tarlójáról. Bp. é. n.
