Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

a pénztárnoki hivatal is további ágakra szakadt, amennyiben az árvapénzek gondozását külön tisztviselőre bízták. A pénzügyigazgatás alapelveinek megfelelőn a pénztárnok mellett ellenőri (contrascriba) állást is szerveztek. A városi javakat és jövedelmeket kezelő tisztek számadásait kezdetben ugyancsak a jegyző vizsgálta fölül, s tett róluk jelentést abírónak és a tanácsnak, akik viszont a választott község előtt számoltak el a város gazdálkodásáról. A jegyzőtől azután vagy a pénztári ellenőr vette át a számvevői munkát, vagy pedig külön tisztviselőre, a számvevőre (rationista, rationum exactor) ruházták ezt a feladatot. A város birtokait, ahol voltak, gazdatisztek igazgatták.- Kassán a tiszteket grófoknak nevezték. A szőlőművelést a kerülők segítségével a hegymester vezette, a sört sernevelők főzték, A termést gabona-, bor- és sörtisztek irányítása és ellenőrzése mellett a városi magtárak és italmérések személyzete értékesítette. Közéjük tartoztak a korcsolyások, akik a bort a szőlőkből a kocsmákba szállították. Az erdőkre és mezőkre őrök vigyáztak, az erdőőrök vezetőjét Kassán székelynek hívták. A malmok felügyelőjének ugyanitt építőtiszt, a deszka és zsindely készítőjének pedig kapudeák volt a neve. Az építő urak a városi iskolákat gondozták egy gróf felügyelete alatt. A csordákat, méneseket, nyájakat gulyások, csikósok, pásztorok; hajtók terelték egyik legelőről a másikra. A leölt állatok húsát a városi mészárszékekben mérték ki, amelyekre a székbíró felügyelt. A városi jövedelmeket adó- és vámszedők hajtották be. Ahol a város a harmincadot és a tizedet bérelte, harmincad- és tizedszedőket is alkalmazott. Az alföldi városokban az adószedőbíró kezelte a befolyt adót, s valószínűleg az egyéb pénzbeli jövedelmeket is. A vásárok rendjét a vásárbíró biztosította, a mértékek hitelességét, valamint a gyógyszertárakat a patikatiszt ellenőrizte. A végrendeletek végrehajtásánál úgynevezett testamentariusok és divisorok működtek közre. Az árvákat- tutorok gyámolítottak, s kamatoztatták örökségüket. A városok egészségügyi helyzetének fejlettségét a vármegyékével szemben mutatja, hogy orvosokat és bábákat is alkalmaztak. A sírásók is a városi alkalmazottak közé tartoztak, A rend fenntartásáról a kapitányon és az alája rendelt, fentebb már említett szervezeten kívül még a koldusbíró, a zsidóbíró, valamint a vigyázóknak is mondott őrök gondoskodtak. A tűzrendészet szempontjából fontos kéményseprői állásokat egyes helyeken városi tisztségeknek tekintették és a tanács útján töltötték be. A városházán szolgáló altisztek, akiket megyei mintára hajdúknak is neveztek, zárták le a városi alkalmazottak hosszú sorát. Kassán a hajdúk elöljárójának cikler (circulator, Zirkler) volt a neve. Közéjük sorolhatjuk a börtönőrt (berten, börtön, praeco), a hóhért (carnifex), a fegyveres szolgákat (satrapáe) és a kocsisokat (aurigae). Mindezek a tisztek és altisztek természetesen nem mindenütt voltak meg teljes számban, különösen nem már a XVI. és XVII. században. A helyi viszonyoktól függött, hogy közülük hányan hol és mikor szerepeltek már a XVIII. századot megelőzően, amely korszakban a különböző szellemi áramlatok, párhuzamosan a gazdasági és társadalmi élet alakulásával, nemcsak az állami vagy fejedelmi, hanem a rendi közigazgatást is gyors ütemben egyre bővülő hatáskörfel és szervezettel vitték előre a fejlődés útján. Az is lehet-