Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
arra ügyelt, hogy a város jogait és kiváltságait sérelem ne érje, különösen pedig a gazdasági kérdésekkel törődött, a város javairól és jószágairól gondoskodott, rendelkezett a városi borok, a plébánia földjei, a patika stb. dolgában. Az adókivetésben és a különböző számadások felülvizsgálatában is résztvett. A tisztviselőket nemcsak ellenőrizte, hanem oltalmazta és munkájukban támogatta is. Fizetését kezdetben természetben, később azután pénzben kapta. A hanyag vagy vétkes szószólót a választott község még hivatali évének letelte előtt megfoszthatta tisztségétől. 1 ) Városi tanács. A városi önkormányzat harmadik, jelentőségben azonban első testülete a városi tanács (latinul magistratus vagy senatus, németül Rat) volt. A választott községtől való megkülönböztetésül belső vagy kisebb tanácsnak is nevezték. Egyidős a közgyűléssel, sőt egyesek szerint annál régebbi, a legősibb városi kormányszerv. 2 ) Legelső tagjai a bíró, aki egyben a tanács elnöke, valamint az esküdt polgárok (iurati cives, consules, maiores, senatores, Herrn), akik, mint latin nevük is mutatja, kezdetben a legöregebb, tehát legtapasztaltabb és legtekintélyesebb polgárok közül kerültek ki. Az esküdtek, akiket a XVIII. századtól fogva már inkább tanácsnokoknak neveztek, száma általában, miként Európa majd minden országában, nálunk is 12 volt, csak a kisebb városok tanácsában találunk 6 esküdtet. Idővel, inkább már a XVIII. században, a polgármestert, a kapitányt és a jegyzőt is a tanács tagjai közé számították. A tagokat kezdetben a közgyűlés, majd annak örököseként a választott község választotta, eleinte csak egy-egy évre, később az esküdteket élethossziglanra, a többit pedig két-három esztendőnkint. Egyes helyeken, pl. a Selmecbányái jog szerint élő városokban, a bírónak döntő szerep jutott az esküdtek választásánál, amennyiben négy esküdtet a régiek közül ő maga tarthatott vissza, nyolcat pedig ezzel a néggyel közösen válogatott ki. Másutt csak az első tanácsnokot nevezte ki, a többit a közgyűlés, illetve a külső vagy nagyobb tanács választotta. A földesúri főhatóság alatt élő városokban az a szokás alakult ki, hogy a bírót a város által jelölt négy polgár közül a földesúr nevezte ki, rendszerint azt, akit az első helyen ajánlottak. A király hosszú ideig nem élt ezzel a földesúri joggal. Csak a XVII. század második fele óta fordította figyelmét rendszeresen a szabad királyi és bányavárosok tisztújításaira. Befolyása érvényesítésére azt a módot választotta, hogy a tisztújító gyűlések vezetésére egy-egy biztost küldött minden ilyen városba, akik azután a x ) Csizmadia Andor: A győri szószólók. Városok Lapja, 1940. 2 ) E felfogás szerint a városi önkormányzat eredetileg az egykamarás rendszeren épült fel, ez a kamara, helyesebben testület (kollégium), a tanács volt, amely azután fontosabb kérdésekben nem mervén a felelősséget vállalni, összehívta a polgárság közgyűlését, a második kamarát, amelynek örökébe idővel a választott község lépett. Csizmadia Andor : A városi jog c. i. m. 22. 1. Ezt a magyarázatot mesterkéltnek találom. Természetesebbnek látszik, hogy a polgárság, amely városi kiváltságlevelekben a bíró és az esküdtek választásának jogát elnyeri és ezzel a városok sorába emelkedik, ezt a jogát csak a közgyűlésen gyakorolhatja, az tehát a városi tanáccsal legalább egyidős. Sőt, a községek lakosai már akkor összeülhettek közös ügyeik megtárgyalására, azaz közgyűlést tarthattak, amikor bírót és esküdteket még nem választhattak. Bíróra és esküdtekre éppen azért volt szükségük, hogy közös ügyeik elintézésére ne kelljen állandóan együttíenniök, illetve hogy ne mindig valamennyien gyűljenek egybe, hanem csak a legalkalmasabbak, akikben a többi megbízik.