Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A bizottság működésének eredményét nem ismerjük. Arról sincs tudomásunk, hogy hasonló rendeltetésű bizottságokat a XVII. század további folyamán újból kiküldöttek. Annyit mindenesetre így is megállapíthatunk, hogy az államhatalmat képviselő kincstárnak a XVII. század elején korukat jóval megelőző várospolitikai elgondolásai voltak, amelyek elsősorban a gazdasági életre vonatkoztak, amellett azonban az igazságszolgáltatásra, közigazgatásra, közréndészetre, sőt a szellemi élet egyes megnyilatkozásaira is kiterjedtek. Megfelelő végrehajtó szervezet hiányában eme elgondolások már eleve kudarcra voltak kárhoztatva. A XVII. század utolsó éveiben találjuk ismét nyomait annak, hogy a kamarák megpróbálták befolyásukat a városokra érvényesíteni. Ezúttal nem egy bizottságot küldtek ki az összes városokba, hanem mindegyikbe külön-külön biztost rendeltek. Céljuk nem utolsó sorban az volt, hogy a katolikus megújhodás városi térfoglalását támogassák, emellett azonban a városok gazdálkodásának és közigazgatásának megvizsgálására és az észlelt hibák és hiányok kiküszöbölésére is felhatalmazták a kiküldött biztosokat. A rendelkezéseiknek ellenszegülő tisztviselőket elbocsáthatták és kártérítésre kötelezhették, az ilyeneket nem választhatta meg újra a közgyűlés. Minthogy a kamarai elgondolásnak megfelelően kiadott biztosi rendelkezések sikere vagy kudarca attól függött, hogy kik hajtották azokat végre, azaz hogy kik voltak a városok tisztviselői, érthető, hogy a kamarai biztosokat az uralkodó a városi tisztújító közgyűlésekre küldte ki. Ezeken utasításuk értelmében ügyelni tartoztak arra, hogy a tisztségekre csak városi polgárokat válasszanak meg, s azok esküt tegyenek. Az utasítás csak a városi jegyzőről mondta ki határozottan, hogy katolikus legyen, valószínű azonban, hogy a biztosok befolyásukat olyan irányban érvényesítették, hogy a többi tisztséget is lehetőleg katolikus polgárokkal töltsék be. Meg kellett akadályozniuk, hogy a belső tanácsba rokonok jussanak, mert különben az a veszély fenyegette a várost, hogy egy szűkkörű atyafiság uralma alá kerül. Magángyűlések tartását is egyrészt azért tiltotta az uralkodó, hogy a párturalom kibontakozásának elejét vegye, másrészt vallási szempontból, hogy a protestánsok szervezkedését megakadályozza. A városi szabad vallásgyakorlatot különben a biztosi utasítás úgy értelmezte, hogy az csak a polgárokra terjed ki, a városi jobbágyokra már nem vonatkozik. A népvédelmi jellegű rendelkezések az igazságos adózásra, az árvák gyámjainak elszámoltatására stb. vonatkozólag e kor biztosi utasításaiból sem hiányoztak, a városi gazdálkodás, igazságszolgáltatás és közigazgatás olyan mérvű ellenőrzésére és irányítására, ahogyan azt 1613-ban tervezte, a XVII. és XVIII. század fordulóján már nem is gondolt a központi hatalom. 1 ) E tervek csak jóval később, Mária Terézia uralkodásának második felében merültek fel újra, s kerültek a megvalósulás útjára. Városi önkormányzat. Abból a körülményből, hogy az uralkodó, mint a szabad királyi és bányavárosok földesura és legfőbb hatósága, a XVI. és XVII. század folyamán e városok életébe, belső és külső viszonyaik szabályozásába csak alkalmilag, akkor is inkább valamilyen különleges céllal, pl. az adórendszer igazságox ) Egy 1702-i biztosi utasítás egykorú másolatát 1. Orsz. Lvt. Kamarai Lvt. Instructinnes, Fasc. I. No. 79. '
