Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
amelynek első tagjai a főudvarmester, a főkamarásmester, az udvari tanács elnöke, a haditanács elnöke és az osztrák kancellár voltak. A birodalmi alkancellár ekkor már elveszítette korábbi befolyását, a konferencia határozatait, amelyeket az uralkodó elé terjesztettek, az osztrák kancellária egyik titkára fogalmazta, aki mint jegyző vett részt az üléseken. A titkos konferencia azután hasonló fejlődésen ment át, mint a titkos tanács. Már a XVII. század hetvenes éveiben ugyancsak bizottságokra, ú. n. deputatiokra oszlott. Az ügyeket ezekben egy-két titkos tanácsos készítette elő, s a konferencia, vagy egyenesen az uralkodó elé terjesztette. I. Lipót uralkodásának végén a titkos konferenciát már nem is hívták egybe, hanem mindent a bizottságokban intéztek el, amelyeket commissioknak, sőt conferentiaknak is neveztek. I. József azután 1705-ben intézményessé tette a bizottsági rendszert, amennyiben a titkos konferenciát feloszlatta és a külügyeket 3—5 titkos tanácsosból álló bizottságok között osztotta szét. 33 tanácsosból 7 bizottságot szervezett és munkájukba azáltal szándékozott egységet vinni, hogy a főudvarmestert és a két osztrák kancellár egyikét mindegyikbe kinevezte. Ez a rendszer azonban nehézkesnek és bonyolultnak bizonyult, úgyhogy még 1709-ben visszatért a konferenciára, amelyet »allando« (Ständige Konferenz) néven állított fel újra. 6. §. Miniszteri konferencia. Az új konferencia, amelyet leggyakrabban miniszterinek 1 ) neveztek, a XVIII. század közepéig az uralkodó tanácsadó testülete maradt és a titkos tanács korábbi szerepét játszotta. Tagjai valamennyien titkos tanácsosok voltak és megkülönböztetésül a »valóságos« jelzőt viselték. Számukat az uralkodó most sem korlátozta, általában merev szabályok nem irányították e legfelső bizalmas szerv működését. Nem voltak kötelesek minden ülésen megjelenni, csak azokon, amelyeken őket érintő kérdések kerültek tárgyalás alá. Ugyanis majdnem mindegyikük valamelyik központi hatóságnak állott az élén. Ezzel szemben továbbra is meghallgattak olyanokat is, akik nem voltak a konferencia tagjai, de véleményüket az egyes ügyeknél figyelembe kellett venni. Általában megállapíthatjuk, hogy 1526-tól a XVIII. század közepéig a titkos tanács és különböző néven szereplő utódai elsősorban a külügyeket intézték. A belügyek közül csak a legfontosabbak kerültek elébe, az államjogi vonatkozásúak. A szorosabb értelemben vett közigazgatás és pénzügyigazgatás kérdései csak egészen kivételes esetekben jutottak az uralkodó döntése alá s kellett velük a titkos tanácsnak foglalkoznia. Ami pedig magyar ügyekben betöltött szerepét illeti, ez a kérdés még megoldásra vár. Annyi azonban a különböző munkákban szétszórtan található adatokból és a XVI. századi országgyűlések kiadott irataiból is kitűnik, hogy a fontosabb kérdésekben, elsősorban a diplomáciai és országgyűlési tárgyalásoknál döntő szerepet játszott. Magyarországnak önálló külpolitikája, kivéve az erdélyi fejedelmeket és a Habsburg-uralom ellen felkelőket, egészen 1848-ig nem volt. De a belpolitikában is a bécsi tanácsosok szava érvényesült. Az egykorúak ezt tudták és az országgyűléseken állandóan tiltakoztak is x ) Fellner—Kretschmayr ezt a nevet nem említi.
