Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

ellene, de eredménytelenül. Az uralkodót nem korlátozhatták abban a jogában, hogy tanácsosait tetszése szerint választhassa meg, hiszen az idegen befolyásnak a királyi döntések formai részében, ha a magyar kancellária készítette azokat, semmi nyoma sem maradt. A panaszok nem is annyira a titkos tanács ellen irányultak, hanem elsősorban a központi hatóságok, az udvari kancellária, haditanács és főleg a kamara illetéktelen beavatkozását kifogásolták, hiszen a mindennapi élet fájó kis ügyei, mint a birtokador mányozások kérdése, nem is kerültek az államkonferenciák elé. Más kérdés, hogy a magyarok bekerültek-e s ha nem, miért zárták ki őket a titkos tanácsból. E kérdés tisztázása, mint a magyar közigazgatástörténet annyi problémája, ugyancsak a jövő feladatai közé tartozik. A titkos tanácsosi címet először

1

) gróf Pálffy Pál nyerte el 1646-ban, tehát abban az időben, amikor a méltósággal legtöbbször semmilyen hatáskör sem járt együtt. Pálffy szerepét közelebbről nem ismerjük, rokoni kapcsolatai

2

) és politikai pályafutása

3

) alapján azonban feltételezhetjük, hogy az üléseken rendszeresen résztvett. Láttuk azonban, hogy a titkos tanácsban a főbb hatóságok vezetői, sőt befolyásos magánszemélyek is megjelentek és meghallgatásra találtak. A magyar ügyek tárgyalásához elsősorban a kancellárt hívták meg, rajta kívül azonban az egyházi és világi méltóságok viselői, az érsekek, püspökök, nádor és társai ugyancsak előadhatták véleményüket. A XVIII. század húszas éveiben nem egy miniszteri konferencián többen voltak a magyarok, mint a bécsi kormányférfiak. Részvételük azonban mindig az uralkodó külön meghívásán alapult, akinek jogában állott, hogy a kényesebb kérdésekben a magyarok kizárásával határozzon és ezzel a jogával igen gyakran élt is. Annak viszont semmi nyoma sincs, bár eddig tüzetesebben nem is vizsgálták, hogy,bizalmas magyarjait, mert ilyenek is voltak, a birodalom és az örökös tartományok dolgaiban meghallgatta-e és hallgatott-e rájuk?

4

) 7. §. Udvari kancellária. A két királyi tanács mellett nem kevésbbé jelentékeny szerepet töltött be a kancellária (Kanzlei). Eredetét tekintve az uralkodó irodája, amelyben a fejedelmi határozatokat fogalmazták, letisztázták, megpecsételték és kiadták. Minthogy pedig az uralkodó határozatai legtöbbször az udvari és a titkos tanács ülésein születtek meg, a kancellária képviselői résztvettek azokon és munkájuk szervesen egészítette ki a tanácsosokét, akiknek feladatát idővel átvették és mint kancelláriai tanácsosok intézték az államügyeket akkor, amikor az udvari és titkos tanácsosság puszta címmé zsugorodott össze. A Habsburgok kancelláriájának fejlődését és működését egészen a XIX. század elejéig, az osztrák császárság megalapításáig, döntően befolyásolta az a körülmény, hogy egyszemélyben német-római császárok és királyok vagy birodalmi helytartók, továbbá osztrák főhercegek is voltak. 1526 óta pedig a cseh és magyar királyi koronát is viselték, ami még bonyolultabbá tette udvarukban a kancelláriai munkát. *) Lippay György 1637-ben előforduló címe kétséges. Fellner—Kretschmayr i. m. 1. 1. Bd., 44. 1. 2

) Sógora, Trauttmanstorff Miksa gróf, 1637—1650 főudvarmester és első miniszter volt. 3

) Magyar kamaraelnöki, Esterházy Miklós után pedig nádori méltóságot viselt. 4

) A titkos tanács történetére leghasználhatóbb összefoglalás Fellner—Kretschmayr i. m. I. 1. Bd., 37—67. 11.