Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
ugyanott adott működéséről számot. Bonyolította az elszámolást, hogy sokszor előre kiutalványozták az adót, amit ilyenkor maga a megyei adószedő fizetett ki. Magyarországon csak az egész adórendszer XVII. századvégi nagy reformja után került sor a vármegyei adószedői állás állandósítására. E reformnak és az állandó vármegyei adószedői tisztségnek ismertetése már a következő korszak keretébe tartozik. Hajdú. A fent ismertetetteken kívül állandóan és rendszeresen működő vármegyei hivatalokról a XVI. és XVII. században a történelmi irodalom nem tud. Egy-egy különleges feladat megoldására olykor rendkívüli megbízatással ruházott fel a közgyűlés egyeseket, őket azonban a vármegyei tisztviselők közé nem sorolhatjuk. Az állandó alkalmazottak sorába tartoztak azonban a vármegyei hajdúk, akik a tisztviselők mellett altiszti feladatot végeztek. Számuk koronkint és megyénkint váltakozott. A közgyűlés, vagy az alispán fogadta őket tetszés szerinti időre, nem fizetést, hanem pénzes természetbeni ellátást kaptak. Vármegyei hatáskör. A vármegyék hatásköre területileg a szabad királyi és bányavárosok kivételével, amelyek önálló törvényhatósági joggal rendelkeztek, a megye egész területére és minden lakosára, 1 ) tárgyilag pedig a jogalkotásra, az igazságszolgáltatásra és a közigazgatás valamennyi ágára kiterjedt. A jogszabályalkotó jogot, a ius statuendit, a vármegyei közgyűlés gyakorolta. Etekintetben a vármegye szabad kézzel rendelkezett, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás terén egyaránt minden vonatkozásban rendelkezhetett, azzal az egyetlen megszorítással, hogy a vármegyei szabályrendelet, a statútum, az országos törvénnyel, a lex-szel, nem ellenkezhetett. A vármegyék ezzel a jogukkal éltek is. Az erdélyiek 1540-ig közösen, mint magyar nemzet, azután ott is megyénkint külön-külön hozták a szabályrendeleteket. Igazságszolgáltató hatóságát a vármegye a közgyűléseken, az ítélőszékeken, az alispáni és a szolgabírói törvényszékeken gyakorolta. Bizonyos fokig a földesúri bíróságot, az úriszéket is megyei törvényszéknek tekinthetjük, minthogy rajta a vármegyét a szolgabíró képviselte, ítéleteit annak tanúságtétele emelte jogi erőre. Mindeme szervek működésével, általában a vármegyei igazságszolgáltatással a jogtörténelem hivatott foglalkozni. Az igazságszolgáltatás és a közigazgatás határterületén mozgott á gonosztevőknek, tolvajoknak, rablóknak, gyujtogatóknak, hamis pénzverőknek stb. üldözése és megbüntetése, azaz a közrend fenntartása. Ezt részint a rendes törvényszékek végezték, részint pedig a vármegye által kiküldött és községről-községre járó bizottságok. Az ilyen cirkálásnak nevezett inquisitiok különösen Erdélyben voltak gyakoriak, ahol az országgyűlés ismételten felhatalmazta a vármegyéket cirkáló bizottságok kiküldésére. A bizottságokban a főispánok, vagy az alispánok, szolgabírák és esküdtek vettek részt. A gonosztevőket lajstromba írták össze, amit a jegyző készített, *) Természetesen mindig és mindenütt voltak kivételek, amiket az uralkodók adományoztak egyes területeknek, községeknek és személyeknek, gazdasági, nemzetiségi, vagy rendi alapon. Ezek ismertetése a monográfiák keretébe tartozik.
