Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

kialakulásánál. Lehetővé tette ezt a rendszert, hogy a magyar honosságon,

1

) a nemesi rendbe való tartozáson,

2

) a vármegyékben való lakáson és megfelelő vagyoni helyzeten kívül,

3

) amely az esetleges károk megtérítését biztosította, különleges szakképzettséget nem kívántak meg a tisztviselőktől, sem az igazságszolgáltatás, sem a közigazgatás terén. Az a követelmény pl., hogy az esküdtek derék és jogban jártas férfiak legyenek,

4

) jóformán csak erkölcsi megkötöttséget jelentett, mert a jogban való jártasságot tanulmányai folyamán vagy gyakorlati úton majdnem minden nemes férfi megszerezte. E rendszernek ama előnye mellett, hogy a rossznak bizonyult tisztviselők gyors leváltását lehetővé tette, s így a jó hivatalnokok természetes kiválasztódását biztosította, nagy hátránya is volt, az tudniillik, hogy a megyei tisztségeket a pártpolitika és a választási küzdelmek játékszerévé tette, s megakadályozta, hogy a megszakítás nélküli hivatalviselés gyakorlati tapasztalatait a folyton váltakozó tisztségviselők érvényesítsék. Ezt a hátrányt azzal tudták kiküszöbölni, hogy a leköszönt hivatalnokokat újra megválasztották.

5

) A fogadott tisztviselőket, amilyen egy ideig a vármegyei jegyző volt, nem egy évre, hanem tetszés szerinti időre alkalmazták. Ennek oka is, meg következménye is volt, hogy tőlük már közigazgatási szakismereteket is megkívántak. Esküt a vármegye valamennyi tisztviselőjének kellett tennie, a főispánnak a király vagy a királyi biztos előtt, a többieknek a közgyűlésen az ünnepélyes beiktatás alkalmával. Ellenőrzést a főispán fölött a király gyakorolt, a választott és fogadott tisztviselők fölött pedig a közgyűlés. Ugyanők vonták őket felelősségre. Elméletileg az ország főbíráit is megillette ez a jog, a gyakorlatban azonban nem igen éltek vele. A hivatalnokok a hanyagságuk vagy vétkességük által okozott kárt anyagilag is tartoztak megtéríteni. Erdélyben az ilyenek ellen a fejedelmi jogügy igazgató a táblán, sőt az országgyűlésen is pert indíthatott. Azt a régebbi irodalomban általános nézetet, hogy a megyei tisztség nobile officium volt, amelynek viselői csak a bírságokból részesültek és hivatalos útjaikra napidíjakat kaptak, az újabb kutatások megcáfolták.

6

) A választott tisztviselők már a XVI. században fizetést (salarium) kaptak, a fogadottak pénz- és természetbeni ellátást (conventio). A fizetéshez járultak még a percselekmények utáni taksák, a perköltség hányada, a napidíjak, valamint a közgyűlés által megszavazott ajándékok. A táblabírák és a tiszteletbeli hivatalnokok csak napidíjakra tarthattak igényt. A fizetések nagysága tisztségenkint, megyénkint és koronkint váltakozott. Országos !) 1504: 2. t.-c. 2

) 1291 : 4. t.-c. 3

) 1486 : 9. t.-c. 4

) 1548 : 42. t.-c. 5

) Tisztújító ^közgyűlést (sedes restauratoria, electoria, tisztépítő szék) többnyire évenkint, de legalább minden három évben tartottak. A tisztikar a búcsúszéken (sedes valedictoria) mondott le. A választásnál a főispán befolyása erősen érvényesült, többnyire az ő jelöltjei közül választottak. Az időközben megüresedett állásokat ideiglenesen a főispán töltötte be. Meznerics i. m.: 5—19. 1. 6

) »A nobile officium annyit jelentett, hogy a megválasztott tartozott elfogadni a tisztséget, helyesebben, hogy azt csak bizonyos összeg lefizetése ellenében utasíthatta vissza.« Meznerics i. m. 5—19. 1.