Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
hatállyal a törvényhozás csak a bírságokat és a bírósági illetékeket szabályozta. Nem oszthatjuk azt a felfogást sem, hogy a vármegyei tisztségek testületi jellegűek voltak. 1 ) Abból, hogy a szolgabíró rendszerint egy esküdt kíséretében járt hivatalos útjain, a többi tisztségre is érvényes általános következtetést még nem vonhatunk le. A tisztviselők hatásköre általában az egész vármegye területére kiterjedt. Még a szolgabírák és a mellettük működő rendes esküdtek illetékessége sem korlátozódott egy-egy járásra, noha ők elsősorban a maguk járásának ügyeit intézték. Egyedül a XVI. század közepéig alkalmilag, majd a század végétől kezdve állandóan szereplő al- vagy segédszolgabírákról mondható, hogy csak a saját járási körük igazgatásával foglalkoztak. Járások, kerületek. Az igazgatás egyszerűsítése és gyorsítása érdekében a vármegyék már a középkorban kisebb területi egységekre, járásokra és egyes helyeken körökre vagy kerületekre oszlottak. 2 ) A megoszlás földrajzi alapon történt. A járások (processus) száma ennek megfelelően megyénkint váltakozott. Magyarországon álalában négy járása volt a megyének, de voltak három-, öt- és hatjárású megyék is. Az erdélyi megyékben mindenütt két-két járást találunk. Erdélyben a járási megoszlás sokkal többet jelentett, mint Magyarországon. Ott az egyes járásoknak nemcsak külön szolgabíráik, hanem al- és főispánjaik is voltak, tehát szinte önálló megyékké váltak. Az egységet a közös közgyűlések, ezzel kapcsolatban a közös jegyzői tisztség, továbbá az a körülmény biztosította, hogy a főtisztek illetékessége nemcsak a maguk, hanem a megye másik járására is kiterjedt. A járásoknál is kisebb közigazgatási egységek voltak a kerületek vagy körök (circulus). Bár a földrajzi szempontok ezek kialakulásánál is érvényesültek, erősebb közigazgatási jellegüket bizonyítja, hogy míg a járásokat rendszerint földrajzi névvel jelölték, pl. alsó vagy felső, Tiszán inneni vagy túli stb., addig a kerületeket vagy köröket általában az élükön álló szolgabíró után nevezték el, nevük tehát a szolgabírák cserélődésével évről-évre változott. Állandó székhelyük sem volt, míg a járások központja, a megyei székhelyekhez hasonlóan, hova-tovább kialakult, noha állandónak még azokat sem mondhatjuk. A körök száma Magyarországon kettő és három, Erdélyben három és hat között váltakozott. Élükön alszolgabírák állottak, akik közül a rangidős egyben a járás főszolgabírája is volt. Erdélyben azonban nem tudunk róla, hogy a főbíró egyben valamelyik kör alszolgabírája is lett volna Főispán. Ami az egyes vármegyei tisztségek közigazgatási szerepét illeti, ezt a kérdést külön részlettanulmányoknak kell tisztázniuk, ami felé az első lépések már meg is történtek. A főispánok ekorbeli közigazgatási működéséről nem sokat tudunk. Csak annyit állíthatunk biztosan, hogy helyenkint, koronkint, főleg pedig személyenkint más és más volt. Erdélyben, a rendelkezésünkre álló adatok szerint, sokkal inkább résztvettek a vármegye igaz!) Osváth i. m. 99. 1. 2 ) A beosztást a közgyűlés végezte. A megyék közötti határkérdéseket pedig az. 1618 : 72. és az 1635 : 19. t,-c. értelmében a nádor volt hivatva eldönteni.
