Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

monarchia súlypontja ugyanis a birodalomról lassan az örökös tartományokra tolódott át, ami a legfelső tanácsadó testület összetételében is kifejezésre jutott. A XVII. század második felében különben is egyre többen nyerték el a korábban csak a legkülönbeknek járó titkos tanácsosi címet, ami azután a tanács munkájában is mélyreható változásokat vont maga után. Számuk 1600 körül még nem haladta meg a tizet, 1637-ben azonban már 14-re, 1669-ben 20-ra, 1676-ban 3l-re emelkedett, I. Lipót halálakor (1705) pedig a 150-et is elérte. Nyilvánvaló, hogy a titkos tanácsosság ekkor már többnyire puszta címet jelentett s a tanácsosok legnagyobb része sohasem jutott abba a helyzetbe, hogy az államügyek alakulására befolyást gyakoroljon. A XVI. században és a XVII. század első felében azonban még valamennyien résztvettek a tanács ülésein. Ha nem is mindnyájan napról-napra, állandóan és rendszeresen, hiszen többnyire más magas tisztséget is viseltek, ami idejüket erősen igénybe vette, de legalább olyankor, amikor a hivatalukat érintő, vagy egyébként rájuk tartozó kérdések kerültek tárgyalás alá. Az ügyeket az elnök terjesztette elő, a tanácsosok elmondták véleményüket, nézeteltérés esetén szavazással határoztak. Az ülésekről a kancellária titkárai jegyzőkönyveket vezettek, amelyek az uralkodó elé kerültek. Ugyancsak a titkárok fogalmazták meg, a kancellária vezetőjének felügyelete alatt, az uralkodó döntése alapján a rendeletek szövegét, amelyet jóváhagyás után a kancellária írnokai tisztáztak le. A kancellária tehát kezdettől fogva a legszorosabb kapcsolatban állott a titkos tanáccsal. Ez magyarázza vezetőinek nagy befolyását és teszi érthetővé, hogy idővel egyszerű irodából befolyásos hatósággá tudott átalakulni. A titkos tanács üléseire nem titkos tanácsosok is kaptak meghívót. Elsősorban a központi hatóságok vezetői és főbb tisztviselői, de magánszemélyek is, ha olyan kérdésekről tanácskoztak, amelyekben szakvéleményükre szükség volt. Az is előfordult azonban, hogy a titkos tanácsnak csak az a tagja fordult hozzájuk, akit az ügy előkészítésével megbíztak, aki tanácskozásainak eredményéről azután beszámolt és határozati javaslatot terjesztett elő. ,Az is gyakori volt, különösen a XVJI. század második fele óta, amikor a titkos tanácsosok száma rohamosan emelkedett, hogy egy-egy ügy előkészítésére külön bizottságot küldtek ki, amely azután épúgy jelentést tett, mint az egyes előadók. I. Lipót korában a titkos tanács üléseit már rendszeresen bizottsági tárgyalások, ú. n. konferenciák előzték meg, amelyeket többnyire a főudvarmester házában, annak elnöklete alatt tartottak. Közülük 1669 óta állandósult és jelentőségben a titkos tanács korábbi szerepét vette át az ú. n. titkos konferencia (Geheime Konferenz). 5. §. Titkos konferencia. Amikor a titkos tanácsosságot címként osztogatták, a tanácsban nem tárgyalhatták többé a titkos ügyeket. A tanács ettől kezdve kegyelmi kérvényeket bírált felül és átnézte azokat a pöröket, amelyeket a birodalomból és a cseh-osztrák tartományokból terjesztettek végső döntésre az uralkodó elé. 1697-ben az adóügyet is kivették hatásköre alól. A XVIII. század első felében már csak ünnepélyes alkalmakkor, a külső fény emelésére hívták össze a titkos tanácsosokat. A legfontosabb államügyeket pedig, elsősorban a külpolitikai tárgyalásokat, az uralkodó a titkos konferenciára bízta,