Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A vármegyei tisztviselőket részint az uralkodó nevezte ki, részint pedig a megye választotta vagy alkalmazta. Uralkodói kinevezéssel a főispáni tisztséget töltötték be. Ezáltal biztosította a központi államhatalom befolyását a közigazgatás rendi vidéki szervére, a vármegyére, egyben mintegy jelképezve ennek az intézménynek királyi eredetét és többszázados múltját. A többi hivatalt maga a vármegye töltötte be, mégpedig, amint az egyes tisztségeknél látni fogjuk, vagy választás, vagy alkalmazás útján. Ebben a vármegyék önkormányzó tevékenysége nyilvánult meg és nyert biztosítékot. A központi államhatalom azonban a főispánokon keresztül a vármegyei tisztviselők választására és alkalmazására, tehát a vármegyék önkormányzati tevékenységére is érvényesítette befolyását. Hogy ezt milyen mértékben tudta megtenni, helyenkint, koronkint és személyenkint váltakozott, mindenkor a rendi dualizmus hullámzásától, uralkodó és rendek hatalmi viszonyának alakulásától, s nem utolsó sorban a főispánok egyéni tulajdonságaitól függött. Erdélyben pl., ahol a fejedelmi hatalom az államélet minden terén sokkal erősebben érvényesült a rendiséggel szemben, mint Magyarországon, a főispánok az egész korszakon keresztül döntő szerepet játszottak a vármegyei tisztviselők választásában és alkalmazásában, sőt elbocsátásában is. Itt a vármegyei tisztviselőket a főispánok választották, alkalmazták, s ha hanyagnak bizonyultak, elbocsátották, a megyei nemesség csak hozzájárult a főispáni intézkedéshez, mintegy megerősítette azt. Hasonló jelenség egyes megyékben, egyes korszakokban és egyes tisztségeknél, elsősorban az alispáni hivatalnál, Magyarországon is kimutatható, mégis általánossá sehol és sohasem tudott válni, ami a magyarországi rendiség nagyobb erejét bizonyítja. Ennek a kérdésnek, az uralkodói hatalom érvényesülésének a vármegyei önkormányzat terén, vizsgálatánál azonban nem szabad abba a tévedésbe esnünk, hogy a főispánok befolyásából minden esetben a központi hatalom erejére következtetünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a főispánok nemcsak királyi tisztviselők voltak, hanem egyben a rendiség tagjai, sőt legtöbbször vezetői, megyei nagybirtokosok, akiket érdekeik azonossága szoros szálakkal fűzött a többi nemeshez, a rendekhez. E szálak erősebbeknek bizonyultak, mint azok, amelyek kinevezőjükhöz, az uralkodóhoz kapcsolták őket. A főispáni kinevezés meghatározatlan időre szólt, tartama az uralkodó bizalmától függött, aki bármikor új embert állíthatott a megye élére, de ha elégedett volt vele, évekig ott hagyhatta. Ezzel szemben a vármegye tisztviselőit általában csak egy évre választotta. A hivatalviselésnek ez a rendszere valószínűleg azzal magyarázható, hogy a megyei tisztségek vállalása hosszú ideig nemcsak kitüntetést és hasznot, hanem elég súlyos terhet is jelentett, amitől a megválasztottak igyekeztek minél előbb megszabadulni. Erre mutat, hogy még a XVI. század közepén is törvény rendelte, hogy a megválasztott vármegyei tisztviselő köteles állását elfoglalni. 1 ) A helyzet etekintetben a XVII. század végére lassan megváltozott, a megválasztottak vonakodás nélkül vállalták hivatalukat, kivéve a XVII. század utolsó tizedeiben az adókezelői állást, amelynek viselője, anyagi felelősséggel is tartozván, a zavaros viszonyok között gyakran ráfizetett a tisztségviselésre. A vármegyék védekezése a hosszabb időre megválasztott tisztviselők önkénye •ellen kevésbbé játszhatott szerepet az egyéves hivatalviselés rendszerének *) 1559:54. t.-c.
