Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

tekén kívül a vármegyei jegyző, aki a jegyzőkönyvet vezette, volt köteles az ítélőszéken megjelenni, de Magyarországon 1613-ig, Erdélyben pedig az egész korszakon keresztül, a többi megyei nemes is résztvehetett a bíráskodásban. A tárgyalás menete, az ügyintézés módja nagy vonásaiban ugyanolyan volt, mint a közgyűlésen. Az igazságszolgáltatás különböző fázisainak megfelelően természetesen az egyes perbeli cselekményekhez alkalmazkodott és azok szerint módosult. Részleteinek ismertetése nem a közigazgatás-, hanem a jogtörténelemnek a feladata. Olyankor, amikor a sedria közigazgatási ügyeket tárgyalt, azaz átalakult közgyűléssé, valószínű, hogy a közgyűlések ügyrendje szerint tanácskozott és határozott. Ez nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is gyakran előfordult, amit bizonyít, hogy az ítélőszék üléseiről nem vezettek külön jegyzőkönyvet, hanem eseményeit a közgyűlési jegyzőkönyvben örökítették meg. A sedriákat ugyanott tartották, ahol a közgyűléseket, ugyancsak a szükségnek megfelelően, s így természetesen azoknál jóval gyakrabban. A törvénykezési szünetek

1

) kivételével általában minden hónapban, sőt sok helyen kéthetenkint is összeült a vármegyei ítélőszék. Magyarországon a XVII. század közepe óta a sedriának külön tagozata tárgyalta a polgári és külön a büntető ügyeket. Ez utóbbit fenyítőszéknek vagy rabokat ítélő széknek is nevezték (sedes iudiciaria criminalis). A kétféle sedria hatásköre azonban még a XIX. század elején sem vált szét tökéletesen, szervezetileg és az ügymenet rendjét tekintve pedig miben sem különböztek egymástól.

2

) Erdélyben 1664 óta a derékszéknek is mondott sedriák mellett járásonkint úgynevezett alszékek (sedes partialis) is működtek, mégpedig a derékszékekéhez hasonló szervezettel, azonban tisztán a polgári pörökre korlátozódó hatáskörrel. Nem tudunk róla, hogy az alszékeken közigazgatási ügyeket is intéztek volna. Ugyancsak nincs nyoma annak, hogy az úgynevezett hirdetett székeken (proclamata sedes vagy congregatio), továbbá a fiúszékeken (filialis sedes) közigazgatással is foglalkoztak volna. Előbbiek a középkor maradványai, 1568-ban említik őket utoljára az országgyűlési iratok. Utóbbiak pedig, mint a jobbágyugyek feljebbviteli bíróságai, csak a XVIII. század első tizedeiben alakultak ki. Az erdélyi hét magyar vármegye a középkori vajdai gyűlések mintájára 1556-ig közös ítélőszékeket is hirdetett, amelyeknek szerepét azután a fejedelmi tábla örökölte. Mindeme székek szervezetének és működésének vizsgálata az igazságszolgáltatás történelmének keretébe tartozik. E helyen csak a teljesség kedvéért említettük őket. Vármegyei tisztviselők. A közgyűléseken és ítélőszékeken kihirdetett törvények és kormányhatósági rendeletek, továbbá a megyei statútumok végrehajtása a tisztikar feladata volt, a vármegyei közigazgatás a tisztviselők vállán nyugodott, sikere vagy eredménytelensége az ő munkájuktól függött. x

) Ezeket a XVI. és XVII. századi gyakorlatnak megfelelően az 1723: 29. t.-c. szabályozta. a

) Legfeljebb annyiban, hogy a polgári sedrián rendszerint az alispán elnökölt, a büntetőn pedig, ahol és amióta ezt a tisztséget betöltötték, a helyettes, vagy másodalispán.