Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
számára azonban 1620-ban külön udvari kancelláriát állítottak fel, amely nemcsak az írásbeli munkát végezte, hanem a tényleges ügyintézésben is szerephez jutott és a Habsburg-birtokon az udvari tanács örökébe lépett. Az 1654-i utasítás már csak birodalmi tanácsosokról beszél, az udvari tanács ettől kezdve a német-római császárság megszűntéig mint birodalmi törvényszék szolgáltatta az igazságot. Feladata ugyanis elsősorban az volt, hogy az uralkodónak a törvénykezésben segítségére legyen. Emellett azonban tagjai egyéb megbízásokat is kaptak, a külügyek intézésében és a belügyi kormányzatban egyaránt résztvettek, sőt I. Miksa alatt a pénzügyigazgatási szerveket is ellenőrizték. I. Ferdinánd idejében azután a titkos tanács vette át az udvari tanács szerepének jelentékeny részét. Az utasítások és udvari szabályrendeletek alapján a két tanács hatáskörét pontosan megkülönböztetni nem lehet. Valószínű, hogy eleinte nem az ügyek tárgya, hanem fontossága határozta meg, hogy melyik tanács elé kerüljenek. A bizalmasabb természetű kérdésekben az uralkodó a titkos tanács véleményét kérte, a mindennapiakat pedig, amilyenek elsősorban a pörök voltak, az udvari tanács elé utalta, amely fokozatosan kimondottan igazságszolgáltató hatósággá alakult át. 1559-i utasítása, ellentétben a korábbiakkal, politikai feladatairól- már nem emlékezik meg, ezek közül az általánosakat a szakhivatalok, a jelentékenyebbeket a titkos tanács örökölte. Tanulságos analógiát mutat ezzel kapcsolatban a magyaV helytartótanács XVI. és XVII. századi története. Ezt a hivatalt I. Ferdinánd ugyancsak széles hatáskörrel ruházta fel, kezdetben, amint látni fogjuk, az igazságszolgáltatáson kívül a politikai kormányzatban, sőt a pénzügyigazgatásban is szerepet játszott. Később azonban, mégpedig szintén a XVI. század második felétől kezdve, közigazgatási jelentőségét fokozatosan elvesztette és mint helytartói törvényszék működött tovább. Magyarországnak tehát megvolt a maga központi igazságszolgáltató hatósága, amely a király nevében az utolsó fokon ítélkezett. Magyar tagokra így az udvari tanácsban nem volt szükség, nem is valószínű, hogy megjelentek benne. Jelenlétüket egyedül az 1527-i udvari szabályrendelet említi, abban az időben, amikor a helytartótanács még nem ülésezett. Semmi alapja sincs annak a feltevésnek, hogy I. Ferdinándot központosító törekvések vezették, amikor az udvari tanácsba két magyar tanácsost is meg akart hívni. Ekkor is, mint minden kormányzati intézkedésében, egyedül a gyakorlati szempontok irányították. 1527-ben még úgy tervezte, hogy az udvari tanács a királyhoz föllebbezett magyar pöröket is átnézi, a helytartótanács megszervezése után azonban nem látta többé értelmét annak, hogy a tanácsot magyar ügyekkel is terhelje. Az udvari kimutatásokban előfordulnak ugyan továbbra is magyar tanácsosok, ezek azonban nem az udvari, hanem a magyar tanács tagjai, akik a kérdéses időpontban éppen fizetésüket nem a magyar kamarától, hanem Bécsben vették fel. 1 ) *) Rosenthal szerint (i. m. 66—67. II.) I. Ferdinánd csak tervezte, hogy az udvari tanácsnak magyar tagjai is legyenek. Azt nem vizsgálja, hogy ez a terv miért nem valósult meg. Fellner, Thomas: Zur Geschichte der österreichischen Zentralverwaltung (1493—1848), MI.ÖG. 8. Bd. (1887) 272—273.11. azt állítja, hogy I. Ferdinánd uralkodásának első éveiben külön magyar udvari tanács is ülésezett Bécsben, ezt azonban bizonyítani nem tudja. Valószínű, hogy a magyar tanácsra (consilium Hungaricum) gondol, azonban téved abban, hogy ez később megszűnt. Kretschmayr (Fellner—Kretschmayr i. m. I. 1.
