Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
részét, saját kezelésbe vegye, a szász papsággal szemben is hasonló igénnyel lépett fel. Célja elérésében nagy könnyebbséget jelentett az a körülmény, hogy a bérletrendszer a szászoknál is meghonosodott, a tizedet a szász papságtól a szász urak bérelték. János Zsigmond, illetve Izabella, a bérletrendszert a szász földön sem szüntették meg, sőt biztosították a szász urakat, hogy rajtuk kívül mások bérlők nem lehetnek, kivéve a fejedelmet. Az országgyűlés ugyanis elismerte a fejedelemnek azt a jogát, hogy a szász tized bizonyos hányadát maga használhassa. Az 1558-iki törvénykönyv megfelelő helyéből ugyan nem tűnik ki, hogy ezt ellenszolgáltatás ellenében vagy pedig anélkül tehette, 1 ) Báthory Kristóf fejedelemnek a szász papság részére 1580-ban adott okleveléből azonban az derül ki, hogy a fejedelem a szász tizedet nem szekularizálta, nem vette tulajdonába, hanem csak bizonyos hányadát bérelte. Ebben az oklevélben kötelezte magát, hogy a szász tized egy negyedének bérét pontosan megfizeti, s a szász papságot biztosította, hogy a többi háromnegyed rész fölött szabadon rendelkezhetik. Ekkor tehát már pontosan meghatározták, hogy a fejedelem mire tart igényt. A brassóvidéki és a szászvárosi egész, valamint a besztercevidéki kisebb tizedet teljesen a papságnak hagyta. 2 ) A jelek arra mutatnak, hogy a szászföldi tized negyedének saját kezelése a kincstár részére gazdaságosabbnak bizonyult, mint a magyar varmegyéké. Ez utóbbiakban a bérletrendszer továbbra is megmaradt, sőt idővel a kincstári igazgatást egészen háttérbe szorította. Ez megfelelt a birtokos nemesek érdekének is, akik háztartásuk szükségleteit a bérelt tized fejében kapott terményekből fedezték. A bérletrendszer diadalát az erdélyi magyar vármegyékben a gazdasági és társadalmi viszonyok is megmagyarázzák. Ezen a területen a magyarországiakhoz hasonló uradalmak nem igen akadtak, a kisbirtokos nemesség nehezen nélkülözhette volna a tizedből származó terményjövedelmet, már csak azért sem, mert Erdélyben a jobbágy urának kilenceddel nem tartozott. A XVII. század második felében így az a jellegzetes helyzet alakult ki, hogy a fejedelem az őt megillető magyarföldi tizedet bérbeadta, a szász papságnak járó tized negyedét viszont, amit csak bérelt, saját maga kezeltette. Ez a helyzet 1611-ben, illetve 1612-ben csak annyiban változott meg, hogy ekkor a szászföldi tized negyede megszűnt bérlet lenni, a szász papság birtokából a fejedelem tulajdonába ment át. Báthory Gábor fejedelem 1611-ben, a kőhalomszéki és besztercevidéki papokat kivéve, hűtlenség miatt az egész szász papságot megfosztotta a tizedtől. Az országgyűlés közbenjárására azután 1612-ben visszavonta ezt a határozatát, de azzal a feltétellel, hogy a kincstár a tized negyedét, amit addig bérelt, ezentúl minden ellenszolgáltatás nélkül kapja. A helyzet ettől kezdve egészen 1848-ig, a tized eltörléséig, lényegében nem változott. Néhány hely kivételével, ahol a kincstár vagy többet, vagy kevesebbet kapott, általában a tized negyedrészét élvezte és azt rendszerint maga hajtotta be. 8 ) A kincstári igazgatás szempontjából a tized tulajdonában 1612-ben bekövetkezett változás következmények nélkül maradt, a fejedelem a birtokába jutott negyedet továbbra is úgy kezeltette, mint amikor még csak bérelte *) Decimé vero inter Saxones non aliis, sed Saxonibus arendentur, excepitis illis, quas maiestas sua in proprium usum conservare vult. U. o II k. 92. 1. a ) Dósa Elek i. m. 198. 1. 3 ) Dósa Elek i. m. 198-203. 1,
