Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
őrség ellen indított pörökre terjed ki, a városban lakó nemeseknek a vármegye, a polgároknak pedig a város volt az igazságszolgáltató hatóságuk. A közrend fenntartásáról azonban Kolozsvárott is a főkapitány gondoskodott, hatáskörébe tehát csak katonai és közigazgatási" természetű feladatok tartoztak. 1 ) A kapitány alatt a vár katonai vonatkozású anyagi ügyeit a porkoláb intézte. Gondoskodott róla, hogy a vár felszerelése, kapui, falai, árkai tökéletesen rendben legyenek, az ostromot bármikor kiállják. Bírói és közigazgatási szerepe nem volt. Nem a kapitány nevezte ki, hanem maga a fejedelem, de valószínűleg a kapitány javaslata alapján. Megbízatása a kapitányéhoz hasonlóan csak egy évre szólott, ennek elteltével azonban a fejedelem megújíthatta. Ez a tisztség is a fejedelmi ház familiárisai számára volt fenntartva, hiszen ilyen kényes helyre csak megbízható embert állíthattak. A kinevezett porkoláb biztosító levelében (reverzális) elsősorban azt fogadta meg, hogy urához minden körülmények között hű marad. 2 ) Az udvarbíró. A vár körül fekvő uradalom vezetője, akárcsak a királyi Magyarországon, az udvarbíró volt. A fejedelmi és a kincstári birtokok a XVI. században és a XVII. század első felében többnyire valamelyik várkörül csoportosultak, várgazdaságok voltak. Minthogy azonban Erdélyben a végvárak nem játszottak olyan fontos szerepet, mint a királyi Magyarországon, kevesebb volt a vár, és az uradalmak sem kizárólag a várak fenntartását szolgálták. A XVII. század második felében azután a várak Erdélyben is fokozatosan elvesztették katonai jelentőségüket, s még a korábbi várgazdaságok is egyszerű uradalmakká alakultak át. Az ilyen váraktól független uradalmakat is fejedelmi: udvarbírák vezették. Irányítás tekintetében nem találunk különbséget fejedelmi és kincstári birtok között sem, a fejedelem a fiskális javakat is a maga embereivel kezeltette és jövedelmüket tetszése szerint használta fel. Az udvarbíró hivatalviselése nem sokban különbözött a kapitányétól^ akivel, már ahol a birtok várgazdaság volt, mellérendelt viszonyban állott. A fejedelem az udvarbírót is familiárisai közül nevezte ki, megbízatása csak egy esztendőre szólott. Közvetlen fölöttes hatósága, ebben különbözött a kapitánytól, a fejedelmi udvarbíró (praefectus) volt, akinek a szerepe, mint már láttuk, a magyarországi kamarákéval állítható párhuzamba. Az uralkodó személyes befolyása Erdélyben természetesen sokkal nagyobb volt, mint Magyarországon a királyé, aki idegenben tartózkodott, így a fejedelmi udvarbíró nem jutott el az Önállóságnak arra a fokára, amelyen a magyarországi kamarák állottak. Valószínű, hogy a fejedelem az uradalmi udvarbírák kinevezése és elbocsátása előtt praefectusának a véleményét mindig meghallgatta, de minthogy a familiárisait személyesen is ismerte, Önállóabban dönthetett, mint a Habsburg-uralkodók. Az udvarbíró hatásköre elsősorban gazdasági feladatokra terjedt ki. Hivatalba lépésekor urbáriumbeli Összeírás alapján átvette a birtok népét, jószágát és teljes felszerelését, s mindennek gyarapítására kellett törekednie. A jobbágyság oltalmazását első helyen kötötte lelkére a fejedelmi utasítás. x ) Rédey Ferenc kolozsvári főkapitány utasítását (1675) 1. u. o. XVI. k. 115— 119. 1. 2 ) Szászvárosi Áron deák vajdahunyadi porkoláb biztosító levelét 1. E. O. E. XVIII. k. 554. I.
