Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

kéval és főkapitányokéval. Pénzügyigazgatási és közigazgatási szerepe különös jelentőséget nyert azáltal, hogy Erdélyben a fejedelemségnek nem volt olyan központi kormányszerve, mint a két magyarországi kamara, nem épült ki az egész országot átfogó kamarai hivatalszervezet. A fejedelmi hatalom vidéki katonai szerveire tehát nemcsak az a feladat várt, hogy a közigazgatás és a pénzügyigazgatás helyi közegeit fegyveres erejükkel támogassák, hanem az is, hogy őket uruk nevében irányítsák és ellenőrizzék is. Különösen fontos szerepet játszottak etekintetben a partiumbeli-várak kapitányai, elsősorban Váradé. Nem tartozott a ritka esetek közé, hogy a váradi kapitány egyben a biharmegyei főispánságot is megkapta, hogy így a polgári lakossággal szemben nagyobb súllyal léphessen fel. *) A kapitányok katonai és közigazgatási főhatóságát a várban élő nemeseknek is el kellett ismerniök, ha egyebekben a megyei hatóság illetékessége alá tartoztak is.

2

) A kapitányok egyébként, akárcsak Magyarországon, a fejedelem szerződéses tisztviselői voltak, megbízatásuk egy esztendőre szólt, de uruk meghosszabbíthatta. Fizetésüket részint pénzben, részint terményekben kapták. Rendszerint a fejedelmi család megbízható familiárisai közül kerültek ki. Erdélyben a végvárrendszer nem épült ki oly tökéletesen, mint Magyarországon, ami azzal magyarázható, hogy a fejedelmek a szultán jóváhagyásával uralkodtak, országukat a török részéről kisebb veszély fenyegette, mint az anyaországot. Igaz viszont, hogy az erdélyi végvárak nemcsak a török ellen voltak hivatva védelmet nyújtani, hanem a magyar királyság részéről jövő támadások ellen is, amiként kiinduló pontjai voltak a fejedelmek magyarországi hadjáratainak. II. Rákóczi György szerencsétlenvégű lengyelországi hadjárata után a török haragja Erdély ellen fordult, ami többek között azt eredményezte, hogy Erdély végvárait a szultán seregei egymásután elfoglalták. 1658-ban Karánsebes és Lúgos, Jenő és Lippa, 1660-ban Várad került a török kezére. Az erdélyi végvonal bástyái ezzel kidőltek, a védelmet beljebb kellett újra megszervezni, most már kifejezetten a királyi Magyarországgal szemben.

3

) Az új várrendszer középpontja Kolozsvár lett, nagyobb várai pedig Somlyó, Sebesvár és Gyalu. Várad szerepét Somlyó örökölte, nemcsak katonai, hanem gazdasági, igazságszolgáltatási és közigazgatási téren is. A partiumbeli megyékben, Biharban, Közép-Szolnokban és Krasznában, a somlyói főkapitány 1675-ben pl. nemcsak a katonaság fölött parancsnokolt, hanem részint mint tényleges fő- és alispán (KözépSzolnokban), részint mint a főispán helyettese (Krasznában), részint pedig főkapitányi minőségében (Biharban), behajtotta és kezelte az adót, törvényszéki tárgyalásokon ítélkezett, a vidék nyugalmát és rendjét biztosította, már amennyire ezt ezekben a zavaros időkben megtehette. A kolozsvári főkapitánytól nem függött, bár rangban utána következett. Utasítását az országgyűléstől kapta, egyebekben a fejedelem és tanács parancsait tartozott követni, valószínű azonban, hogy a legtöbb dologban önállóan járt el.

4

) A kolozsvári főkapitány, a város fekvésének megfelelően, mentesült a gazdasági feladatok, így az adóigazgatás gondja alól. Bírói illetékessége is csak az x

) így pl. Bocskay István, a későbbi fejedelem, 1592-ben. Utasitását 1. E. O. E. III. k. 406—409. 1. 2

) E tekintetben 1. a jenéi vár viszonyait szabályozó fejedelmi határozatot. E. O. E. X. k. 484—489. 1. a

) Kitűnik ez az új főkapitányok utasításainak azokból a pontjaiból, amelyek a törökkel való jóviszony ápolását ajánlották. L. pl. E. O. E. XVI. k. 181. 1. 4

) Olasz Ferenc somlyói főkapitány 1675-iki utasítását 1. u. o. XVI. k. 181—184.1.