Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Gergely házában, aminek őrzésére a bíró a tanáccsal egyetemben szorgalmatos gondot tartozott viselni. 1 ) A következő évben, 1594-ben újabb rendkívüli adót szavazott meg az országgyűlés, házankint, helyesebben családonkint 20—20 pénzt, aminek a lugosiak és karánsebesiek csak felét fizették, mivel a török szomszédsága miatt sok sérelmet szenvedtek. Báthory István és Boldizsár 200—200 lovast, az előbbi még 100 gyalogost is állított ki az adó fejében. A szászok egy Öszszegben 20.000 forint fizetését vállalták. A magyaroknál és a székelyeknél a megyei és a széki tisztviselők ketten-ketten sorra járták a falvakat és összeírták az adóköteleseket. Az összeírás eredményéről cédulát adtak a falú bírajának, aki az adót beszedte és meghatározott időre a vármegyéktől vagy székektől rendelt perceptorok (adószedők) kezéhez szolgáltatta be. A megyei és széki tisztviselők a cédulákért semmit sem követelhettek, hanem ahol megszállottak, ételt-italt kaptak maguk és lovaik számára. Az Összeírás eredményét, a cédulák adatait lajstromba foglalták, amelynek egyik példányát maguknál tartották, másolatát pedig a perceptoroknak adták át, akik azt a befolyt pénzzel és cédulákkal együtt Kolozsvárra vitték, ahol azok alapján számoltak el a conservatorok előtt. A conservatorok rendelkeztek az adó felhasználásáról, de ezúttal sem tetszésük szerint, hanem a fejedelemnek és hat tanácsosának határozata értelmében. Ez azt mutatja, hogy a rendek kénytelenek voltak még a rendkívüli adó felhasználásában is teret engedni a fejedelmi befolyás érvényesülésének. Nem valószínű ugyanis, hogy a hat fejedelmi tanácsos ellenszegült ura akaratának, még ha ez az úr olyan ingatag elhatározású ember volt is, amilyennek ezekben az években Báthory Zsigmond bizonyult. Az 1594-iki rendkívüli adó kezelésével kapcsolatban a rendek egy új állást is létesítettek, Haller Gábort a fejedelem »kegyelmes akaratjából és tetszésébők fizetőmesternek választották, kötelezvén őt arra, hogy a »kezébe járandó pénzt semminemű egyéb bizonyos vagy bizontalan szükségre nem költi, hanem tulajdon csak ez mostani hazánk ótalmára fogadott új népnek fizetésére convertálja.« Működéséről a következő országgyűlés előtt tartozott számot adni. 2 ) A fejedelmi hatalom erejét bizonyítja, hogy a rendek a fizetőmestert uruk hozzájárulásával választották, tisztségét tehát, bár számadással csak az országnak tartozott, nem tekinthetjük tisztán rendi hivatalnak. A fizetőmester munkája egész embert kívánt, ezt bizonyítja, hogy ezekben az években ahányszor új rendkívüli adót szavaztak meg, mindannyiszor új fizetőmestert is választottak. 1594-ben a már említetten kívül még két ízben vetett ki az országgyűlés katonaság fogadására adót, s annak felhasználását más-más fizetőmesterre, az egyikét Gerendi Jánosra, a másikét pedig Theke Ferencre bízták. A lovas és gyalogos katonák fogadásán, számbavételén és fizetésén kívül a fizetőmester egyre nagyobb szerepet kapott nemcsak az adó felhasználásában, átvéve a korábbi conservatorok szerepét, kiket az új törvénykönyvek már csak a régi adóval kapcsolatban említenek, hanem a behajtásban is. Gerendi Jánost az országgyűlés felhatalmazta, hogy a befolyó adót minden helyről átvegye, ahonnan pedig a vármegyei ispánok és a székely királybírák a hagyott napra be nem szolgáltatnák, »authoritássa legyen a fizetőmesternek urunk akaratjával, parancsolatjával *) E. O. E. III. k. 421—425. I. a ) E. 0. E. III. k. 432—433. I.
