Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Mindez mutatja ennek a királyi jövedelemnek földesúri eredetét és jellegét, inkább a tizedhez hasonlított, mint a három nemzet adójához. Nem is volt hosszú életű, utoljára 1548-ban találkozunk vele, amikor a kincstartó, Fráter György vállalta behajtását, ő küldte ki az ötvenedeseket, <le jóval kevesebbel megelégedett, mint amennyi korábban szokásos volt. 1 ) Az 1552-iki tordai országgyűlésen már nincsen szó Ötvenedről, hanem csak hadiadóról. Hogy ezt most már az oláh jobbágyok is fizették, abból következtetjük, hogy a megfelelő törvénycikkek a falubírákkal párhuzamosan emlékeznek meg a kenézekről, akik alatt az oláh telepek vezetőit kell értenünk. 8 ) Később sincs nyoma annak, hogy az ötvenedet állami adóként újra szedték volna, ami nem zárja ki, hogy mint földesúri szolgáltatás továbbra is megmaradt. Ettől kezdve tehát a magyar és az oláh jobbágyság egyformán adózott. 1552-ben változott meg az adóegység is, a kapuértéket a korábbi 3 forintról ekkor 6 forintra emelték fel. Ebbe a 6 forintba azonban a vetés, a szőlő, a ruházat, a házi eszközök és a hadi felszerelés értékét nem számították be, úgyhogy az adót tulajdonképen csak a lábas jószág után fizették. Sokféle címen igen sok embert felmentettek az adózás alól, amely az 1550-es évek táján még nem jelentett olyan súlyos terhet a népre, mint például a következő század második felében. Az adóalap (lábasjószág) közössége lehet egyik oka annak, hogy az oláhok ötvenede beleolvadt a magyarok kapuadójába, amelynek ekkor a kapuhoz, vagyis a jobbágytelkek számához már semmi köze sem volt. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy az oláh adórendszer kiszorította a magyart, mert az adóalap az oláh rendszerben is a lábasjószág volt ugyan, de az új és egységes adózás szerint annak nem bizonyos hányadát fizették, ami az oláh rendszernek felelt volna meg, hanem átszámított értéke után pénzben adóztak, ami már a magyar rendszert jellemezte, éppúgy, mint az adónak magyar eredetét és jellegét hűen kifejező, s továbbra is megtartott régi neve. Rendi dualizmus az adóigazgatásban. Megkönnyítette az ötvened beolvadását a kapuadóba az is, hogy az 1550-es évek elején, I. Ferdinánd vajdáinak uralma alatt, az adóigazgatás terén is változás következett be. Az ötvened természetéből következett, hogy azt legkönnyebben és legeredményesebben a földesurak vagy a megyei tisztviselők vethették ki és hajthatták be, mert a jobbágyok a királyi rovok elől az állatokat igen könnyen elrejthették. Hasonló helyzet következett be a kapuadónál is, amikor az adó alapja az el mozdíthatatlan telek helyett a lábon járó jószág lett. Az új helyzet következményeit az adóigazgatás terén is le kellett vonni. Fráter György kincstartósága idején az adószedők, ha nem is voltak mindig saját emberei, szorosan tőle függtek és neki tartoztak pontos számadással. 8 ) 1552-ben Castaldo nevezte ki a rovókat, a rendek csak azt kívánták, hogy helybeli nemeseket szemeljen ki erre a feladatra, s azok a népet ne zsarolják. 4 ) Még az 1553-iki első országgyűlés is úgy rendelkezett, hogy az adót Castaldo és a vajda (Báthory András) által kiküldött adószedők kezébe fizessék. 5 ) Ez év júliusában azonban, amikor a második E. O. E. I. k. 240—241. 1. a ) E. O. E. I. k. 407-408. 1. 8 ) E. O. E. I. k. 184., 239—241. 1. *) E. 0. E. I. k. 408. 8 ) E. O. E. I. k. 439. 1.
