Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
adót szavazták meg, már úgy határoztak, hogy azt minden nemes a maga birtokán hajtsa be jobbágyain, bizonyos határidőre hozza el Tordára, s adja át a kincstartó emberének. 1 ) Hasonlóképen állapította meg az adó behajtásának módját az 1555-iki országgyűlés is, Hunyadmegye kivételével, ahol nem a földesurak, hanem a kincstár megbízottjai szedték az adót. A kivetést ellenben a kincstár már nem a földesurakra bízta, hanem a kincstartó által erre a célra kinevezett megyei nemesekre, akiket munkájukban a szolgabírák támogattak. 2 ) A rendiségnek ez a térfoglalása az adóigazgatásban, s éppen I. Ferdinánd uralma alatt, aki más téren a pénzügyigazgatás államosítására törekedett, esak első pillanatra meglepő. Az erdélyi helyzetet összevetve a magyarországival, ahol az adóigazgatásban királyi és rendi elemek váltakozva szerepeltek, azt kell mondanunk, hogy Erdélyben az uralkodónak még kevésbbé volt érdeke, hogy a fejedelmi adókezeléshez ragaszkodjék, mint Magyarországon, ahol szintén szívesen átengedte ezt a feladatot a rendeknek. Az erdélyi három nemzet közül — ebben az időben — úgyis csak a magyar adózott kapuszám szerint, a másik kettő meghatározott összeget fizetett. Az uralkodó megelégedhetett azzal, hogy a kapuk számának Összeírásánál képviselteti magát, ezt meg is tette, az így kivetett adó behajtását már a rendekre, a földesurakra és a megyei tisztikarra bízhatta. így nem kellett minden esztendőben, olykor évenkint kétszer is, minden megyében adószedőket keresnie, őket irányítania és ellenőriznie, a költségeket fizetnie. Kivetés — s az erdélyi gyakorlat ebben a magyarországitól eltért, — nem minden adó megszavazása után volt, hanem csak nagyobb időközökben, erre az alkalomra már érdemes volt fejedelmi rovókat kiküldeni. Az adóigazgatást Erdélyben is az a rendi dualizmus jellemezte, amit a magyarországi fejlődésnél megfigyelhettünk. Az adót a fejedelem kérte, a rendek megszavazták, fejedelmi rovok és megyei tisztviselők kivetették^ a földesurak vagy ugyancsak megyei tisztviselők behajtották s beszolgáltatták a fejedelmi kincstárba, amelynek kezelői uruk utasítása szerint használták fel. Az volt a leggyakoribb eset, de sokszor eltértek ettől a gyakorlattól. A rendi dualizmus hullámzásának, fejedelem és rendek hatalmi viszonyának megfelelően egyszer a fejedelmi, máskor viszont a rendi befolyás érvényesült erősebben az adóigazgatás különböző fázisaiban. 1555-ben például, amikor I. Ferdinánd erdélyi uralma már inogott, az országgyűlés az adó felhasználását, ezt a különben jellegzetes fejedelmi jogot is a maga számára követelte. Két adókezelőt választott, Kolozs, Doboka, és Szolnok megyék adóját Mikola Lászlóra, Torda, Küküllő és Fejér megyékét pedig Kendi Antalra bízta ; Hunyad megye adókezelője : Kenderessy Péter Mikola és Kendi utasításait tartozott követni. 3 ) Arra nézve azonban nem rendelkezett, hogy a két adókezelő vájjon kinek tartozik számadással. A rendek az elszámoltatás jogát valószínűleg az országgyűlésnek szánták, kétséges azonban, hogy ilyen országgyűlés előtti számadásra, amire Magyarországon s később Erdélyben és találunk példát, ezúttal sor került. Az országgyűlés ugyanis 1556-ban a visszahívott Izabellát az adó felhasználása terén is teljes hatalommal ruházta fel. 4 ) A királyné azonban igénybevette a E. O. E. I. k. 494. 1. a ) E. O. E. I. k. 547—548. 1. 8 ) E. O. E. I. k. 551—552. 1. *) E. O. E. II. k. 61—62. 1.
