Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

Végeredményben tehát azt állapíthatjuk meg az erdélyi harmincadügy XVI. és XVII. századi fejlődéséről, hogy a Habsburgok rövid interregnumait kivéve, akik a harmincadigazgatás teljes államosítására törekedtek, a nemzeti fejedelmek alatt kétféle gyakorlat élt egymás mellett párhuzamosan : a bérletrendszer és a kincstári, azaz állami kezelés. Hogy melyiket alkalmazták, az nem gazdaságpolitikai elvi megfontoláson múlott, hanem mindig a pillanatnyi helyzeten. Amikor a kincstárnak sürgősen pénzre volt szüksége, zálogba vagy bérbeadta a harmincadok egy részét, eleinte csak egyes hivatalokat, később azután több hivatalból szervezett csoportokat. Ha azután a bérlő megbukott, vagy a fejedelem a bér összegét keveselte, a bérletet felmondták, a zálogot kiváltották és újból kincstári igazgatással kísérleteztek. A harmincadigazgatás szabályai lassan kikristályosodtak, törvényes rendezést nyertek, bérlőkre és kincstári tisztviselőkre egyformán kötelezőkké váltak. A hivatalviselés jellegében sem volt lényeges eltérés a bérletrendszer és az állami igazgatás között, legalábbis a század utolsó tizedeiben. A bérlő ugyanolyan kötelezettséget vállalt, mint a harmincados, személyzete is osztozott a felelősségben, akárcsak a harmincados emberei, akik még familiáris alapon szolgáltak, de már félig-meddig állami alkalmazottak voltak. Minthogy a fejedelmi kincstár levéltára nem maradt korunkra, nem ismerünk olyan számadásokat, amilyeneket a magyarországi kamarák pénztárnokai évről-évre készítettek, s amelyeknek alapján a királyi Magyarország harmincadhelyeit, habár csak töredékesen, megállapíthattuk.

1

) Az erdélyi és partiumbeli harmincadhelyek megállapítása, nemkülönben az egész harmincadügy tisztázása a részletkutatásra vár, amely gyér adatokra támaszkodó eredményeinket nem csak kiegészíteni, hanem helyesbíteni is hivatott 26. §. Adóigazgatás. Az erdélyi adózás történetével, nem tekintve az általános, valamint a székelyek és szászok múltjáról írt összefoglaló munkákat, részlettanulmányok eddig nem foglalkoztak.

2

) A magyarországi adóügy monográfusai — Acsádi Ignác, Baráth Tibor, Juhász Lajos — az erdélyi viszonyokat figyelmen kívül hagyták, pedig mind a Partium, mind Erdély adóügyi fejlődése tanulságos analógiákkal szolgálhatott volna. Az erdélyi adózás sokkal bonyolultabb volt, x

) Egyedül Bornemissza Anna gazdasági naplói maradtak korunkra. Kiadta őket Szddeczky Béla: I. Apafi Mihály fejedelem udvartartása. I. k. Bp. 1911. E naplókat feldolgozta Thallóczy Lajos : I. Apafi Mihály udvara című értekezésében. Századok, 1878. Szerinte a harmincadbérlőket Inczédi Pál ellenőrizte. Néhány bérlőt is megemlít, s kísérletet tesz a harmincadjövedelem megállapítására. Eredményeit újabb adatokkal Bíré Vencel egészítette ki: Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése. Kolozsvár, 1911. 134—135.1. a

) Kővári László és Szilágyi Sándor összefoglaló munkái az adózás kérdését csak futólag érintették. Bíró Vencel idézett könyvében inkább az adóból származó jövedelem megállapítására helyezett súlyt, nem pedig az adóigazgatás tisztázására. Doktori értekezések, amelyek rendszerint valamelyik fejedelem korának ú. n. művelődés-történeti viszonyait vették eléggé szűk térre korlátozott forrásanyag alapján vizsgálat alá, egyegy fejezetet az adózás kérdésének is szenteltek, anélkül azonban, hogy akár a korábbi, akár a későbbi fejlődésre tekintettel lettek volna, sőt legtöbbször a tárgyalt kor viszonyait sem látták tisztán, s megelégedtek töredékes adatok rendszertelen csoportosításával. (Buday Kálmán : Báthory István erdélyi fejedelemsége. Szeged, 1932. 208—209. 1. Kopp Tibor: Erdély művelődése I. és II. Rákóczi György korában az Erdélyi Országgyűlési Emlékek alapján. Kalocsa, 1902. 33—34. 1. Tarcali Zombory Ida: Erdély pénzes hadügyei Barcsay Ákos, Kemény János és Apafi Mihály fejedelmek idejében. Az Erdélyi Országgyűlési Emlékek alapján. Budapest, 1906. 23—43. 1.)