Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
élükre rendelt királyi tisztviselő, a szebeni és szepesi szász gróf, a székely ispán, a jászoknál és kunoknál pedig a nádor révén kapcsolódtak bele az országos kormányzatba, egyébként azonban függetlenül intézték a maguk ügyeit. Kormányzatuk a megyei és városi igazgatáshoz volt hasonló. Székekre oszlottak, amelyeket a székbíró és az esküdtek vezettek, akiket az előkelő és vagyonos öregek tanácsa választott. A vezetők hivatali megbízatása meghatározott időre, rendszerint egy évre szólt. Feladatuk elsősorban az igazságszolgáltatás volt, de emellett, a városi kis tanácshoz hasonlóan, a pénzügyigazgatást is intézték és a közigazgatás is inkább igénybevette őket, mint a megyei tisztikart, amelyet ezen a téren, de egyébként is jelentékenyen megkönnyebbített a földesúri hatóságok munkája. 1 ) Földesűri tisztviselők. Mert végső fokon a földesúron fordult meg, hogy abból, amit az ország kormánya a királyi udvarban végzett, lenn az eldugott falvakban mi valósult meg és mi maradt jámbor szándék. így volt ez még századokkal későbben is, de különösen az oligarchák korában, akiknek birtokain egybeolvadt a központi és a földesúri hatalom. A falvak bíráit rendszerint a földesúr jelölte ki, akinek tisztjei nemcsak a gazdaságot vezették, hanem az úriszéken ítélkeztek, az adót beszedték és a birtok népének ügyes-bajos dolgát is eligazították. Döntésük ellen nem igen fellebbeztek a vármegyéhez, mert annak ítélőszékén ugyancsak a nagybirtokos földesúr lekötelezett familiárisai, maguk is birtokos urak, mondtak ítéletet. Az uradalmi tisztek körülbelül azt a szerepet töltötték be a birtokon élő nép vezetésében, amit a királyság első két századában a királyi gazdaság ispánjai. Működésük még a közhatalmi jelleget sem nélkülözte, mert uraik, rendszerint a főispáni méltóság viselői, hivatalosan is őket bízták meg a gondjaikra adott terület igazgatásával. Közhatalom és magánhatalom továbbra is összefonódott, akárcsak az Árpádok korában. Csakhogy most mindkettőnek forrása nem az uralkodói hatalom és vagyon, hanem a magánbirtok és annak alapján a királyi tanácsban és az ország kormányában betöltött méltóság volt. Közigazgatási típusok. Végigtekintve a Mohács előtti magyar közigazgatáson, a hivatalviselés különböző típusait figyelhetjük meg benne. A legfelső fokon, az ország kormánya mellett az uralkodó udvarában a legelőkelőbb és leggazdagabb családok sarjai viselték a fejedelmiből orszá^gos rendivé alakult tisztségeket, a nádor, országbíró, tárnokmester, kincstörténete 1—3. Bp., 1878—85. Szűcs István: Debrecen története. 1—3. Debrecen, 1871. Hornyik János : Kecskemét város története. 1—4. Kecskemét, 1860—66. Király János : Pozsony város joga a középkorban. Bp., 1894. Demkó Kálmán: A felsőmagyarország városok életéről a XV—XVII. században. Bp., 1890. Osváth Gyula: Adalékok Kassa város közjogi helyzetéhez és közigazgatási szervezetéhez I. Lipót koráig. Csontos JózsefVárosaink Mátyás korában. Sárospatak, 1893. NagyF.: A magyar városi jog. Bp., 1912. Szende Pál: Magyar városok a középkor végén. Az összefoglalásra első kísérlet Mályusz Elemér: Geschichte des Bürgertums in Ungarn. (Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte, 1928.) *) A székekre a székely és szász történetek, a jászokra és kunokra Horváth Petrus : Commentatio de initiis ac maioribus jazygum et cumanorum, eorumque constitutionibus. Pestini, 1802. Fekete Lajos: A jász-kunok története. Debrecen, 1861. Gyárfás István: A jászkunok története 1—4. Kecskemét, Szolnok, Bp., 1870—85. Kring Miklós: Kun és z társadalomelemek a középkorban. Századok, 1932.
