Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Azt különben sem lehet Bethlenről mondani, hogy a rendeket elnyomni, vagy jogaikban korlátozni akarta volna. Legjobban bizonyítja ezt az a javaslat, amelyet 1614-ben, a három nemzet (magyar, székely, szász) uniójának megújítása alkalmával terjesztett eléjük. Azt ajánlotta, hogy minden nemzet válasszon 2—2 embert, akik mellé hetediket a fejedelmi tanács fog kijelölni. Ezek a septemvirek ítélkezzenek az unió és az ország nyugalma (tranquillitas publica) ellen vétők fölött. Legyen ennek a septemviratusnak külön ügyésze is (director causarum unionis). Egy ilyen törvényszékre, amely a fejedelmi tanácsosokat, az ítélőmestereket és a táblai ülnököket is bevonhatta volna tanácskozásaiba, azért lett volna szükség, mert az ország felső bírósága, a fejedelmi tábla tulajdonképen csak a magyar nemzetnek volt igazságszolgáltató hatósága, tagjai is mind magyar nemesek voltak, illetékességét a másik két nemzet kétségbe vonhatta. A terv azután a szászok ellenkezésén hiúsult meg, akik autonómiájukra rendkívül féltékenyek voltak, s az unió érdekeinél is fontosabbnak tartották, hogy ügyeikbe a másik két nemzet semmilyen, jogcímen se avatkozhassak. Ha Bethlen a rendiséget háttérbe akarta volna szorítani, nem tette volna ezt a javaslatát, hanem az unió védelmét és a közbiztonság oltalmazását egyedül a maga számára tartotta volna fenn. Ügyszintén nem tanácsolta volna, hogy a három nemzet közpénztárat (aerarium publicum) állítson fel, abba a rendek adózzanak és fölötte az országgyűlés rendelkezzék. A rendek természetesen még ebben a formában is vonakodtak az adózást magukra vállalni. 1 ) Bethlen Gábor nem elégedett meg az erdélyi fejedelemséggel, céljai között ott volt az egész Magyarország fölötti uralom is. Ezt a nagy célt azonban csak részben sikerült elérnie. Volt ugyan olyan időszak, amikor a magyar királyság nagyobb része neki hódolt, huzamosabb időre azonban csak az északkeleti megyék egy részét tudta megszerezni. Felvette a magyar királyi címet, de reálpolitikai érzéke nem engedte meg, hogy megkoronáztassa magát. Hatalmának szilárd alapja mindig az erdélyi fejedelemség maradt, az erdélyi fejedelmi és a székely ispáni címet a magyar királyival párhuzamosan viselte. De nemcsak a címet tartotta meg, hanem a kormányt sem adta ki kezei közül. Az államélet minden ágát személyesen irányította és ellenőrizte. Segítőkre természetesen szüksége volt, de a kezdeményezés és a végső döntés mindig kezében maradt. Bethlen István kormányzósága. Arra az időre, amikor távol volt Erdélyből, helytartójává kormányzói (gubernátor) címmel testvérét, Bethlen Istvánt nevezte ki. De nem szüntette meg a kormányzóságot akkor sem, amikor Erdélyben tartózkodott. Testvére minden tekintetben megbízható, hű kormányzónak bizonyult, aki a fejedelemmel teljes egyetértésben járva el, munkáját jelentékenyen megkönnyítette. Közjogi méltóságnak ezt a kormányzóságot csak annyiban tekinthetjük, hogy az országgyűlésen a rendek is hozzájárultak, egyébként jellege egészen familiáris, hatásköre nem volt pontosan körülírva, hanem mindarra kiterjedt, amire testvérétől esetenkint vagy általános megbízást kapott. l ) E. O. E. VI. k. 408—409., 412. 1.
