Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
ennek a feltevésnek helyességét, hogy az erdélyi nagyobb kancellária alkancellárjai, titkárai és altitkárai államkormányzati jelentőség szempontjából is párhuzamba állíthatók a magyar kancellária királyi titkáraival. A nagyobb kancellária vezetőinek bekapcsolódása az államkormányzatba a hivatalnak kormányhatóság jellegét biztosította, bár formailag ez a jelleg a XVI. és XVII. század folyamán még nem jutott kifejezésre. Formailag a kancellária továbbra is a fejedelmek írásbeli szerve maradt, a lehető legszorosabb függésben a mindenkori uralkodó személyétől. Ez a személyes függés a fejedelem korlátlan kinevezési és elbocsátási jogán kívül abban is megnyilvánult, hogy a kancelláriának állandó székhelye nem volt, illetve a fejedelmi székhelyet kell a kancellária működési helyének tekintenünk. Amikor a fejedelem valahova útrakelt, nagyobb kancelláriája is velement, hogy az írásbeli munkák elvégzésénél, meg a tanácskozásoknál és döntéseknél azonnal kéznél legyen. Ez a fejedelemtől való szoros függés, valamint a fejedelmi udvar nyomonkövetése nem az újkori kormányhatóságoknak, hanem a középkori királyi szerveknek a jellemző sajátossága. Forma és lényeg tehát nem fedte egymást az erdélyi nagyobb kancellária működésében, formailag csak egyszerű iroda volt, a valóságban pedig tevékeny szerepet játszott az államkormányzat minden ágában. Mert a nagyobb kancellária hatásköre kiterjedt mindazokra az ügyekre, amelyek a fejedelmi jog alá tartoztak, tehát a külügyi és belügyi kormányzat minden egyes ágára, kivéve az igazságszolgáltatást, amely a kisebb kancelláriának volt a feladata. Illetékessége területileg sem korlátozódott Erdélyre, hanem azokra az országrészekre is kiterjedt, amelyeket az erdélyi fejedelmek rövidebb-hosszabb időn keresztül uralmuk alatt tartottak. Ennek az államkormányzati szerepnek és a hivatal lényegében kormányhatósági jellegének felelt meg, hogy hivatalnokai között már megtaláljuk az újkori hivatásos hivatalnokosztály képviselőit is, akik pályájukra szakszerűen készültek és azon lépésről-lépésre haladva érték el akár a legmagasabb fokot. 1 ) A kisebb kancellária. Már formailag is inkább újkori hivatalnak tekinthetjük az erdélyi fejedelmi kancellária másik részét, az ú. n. kisebb kancelláriát (cancellaria minor), amely a fejedelmi törvénykezéssel kapcsolatos írásbeli munkát végezte. A fejedelemnek, mint legfőbb bírónak, igazságszolgáltató hatósága kiterjedt az erdélyi három nemzetre, valamint az Erdélyhez csatolt magyarországi Részekre. Mint székely ispán, középfokú bírói hatósága volt a székelyeknek. Ezeket a bírói jogokat a fejedelem csak ritkán gyakorolta személyesen, olykor a fejedelmi tanács meghallgatásával, általában pedig külön törvényszék, a fejedelmi tábla útján. A fejedelmi táblát két ítélőmester *) Sulyok Imre pl. 1567-ben írnok a nagyobb kancellárián, 1575-ben ítélőmester, 1576-ban alkancellár és tanácsos, az év végén pedig már mint kancellár jegyzi ellen a fejedelem által aláírt okleveleket. Pécsi Anna : Az erdélyi fejedelmi kancellária kialakulása és okleveles gyakorlata 1571-ig. Bp. 1938. 50—51. 1. Az erdélyi kancelláriáról mondottak ennek az igen hasznos doktori értekezésnek adatain és eredményein alapszanak. Munkája követésre érdemes. Az Írnokok (scribae) és jegyzők (notarii) megkülönböztetése hatáskör szempontjából (45.1.) felesleges. Mind két szó ugyanazt a fogalmat jelölte^ A kamaráknál is párhuzamosan nevezték Írnokoknak és jegyzőknek az írásbeli munka segédhivatali részének végzőit.
