Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
(protonotarius) vezette, az egyik az erdélyi, a másik pedig a magyarországi ügyeket irányította. A tábla tagjait, a bírákat, ülnököket, valamint a fejedelmi kincstár érdekeit képviselő jogügyigazgatót, az ítélőmesterekhez hasonlóan a fejedelem nevezte ki. Működésének részleteit még nem ismerjük, e kérdésnek tisztázása az igazságszolgáltatás történetének feladatai közé tartozik. Egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy a fejedelem személyétől függetlenebb volt, mint a többi fejedelmi szerv, üléseit ugyan a fejedelmi székhelyen tartotta, de nem követte a fejedelmet mindenhová, s távollétében is ülésezett. Etekintetben tehát már megfelelt az újkori hivatalok követelményének. Nemkülönben abból a szempontból is, hogy ítéleteit kollegiális ütőn a bírói és ülnöki testület határozata alapján hozta. Működéséből egyedül az állandóság hiányzott ahhoz, hogy minden tekintetben újkori hatóságnak minősíthessük. Tagjai ugyanis, a magyarországi gyakorlatnak megfelelően, évenkint csak néhányszor gyűltek össze, valamilyen nagyobb ünnep oktávájára, s csak bizonyos meghatározott ideig maradtak együtt. Ezalatt elintéztek annyi ügyet, amennyit tudtak, a többit a következő oktávára halasztották. Ennek a fejedelmi táblának volt az írásszerve a kisebb kancellária. Vezetői ugyanazok, mint a tábláé, a két ítélőmester, akik nemcsak irányították a kancelláriai munkát, hanem abban, miként a kancellár a nagyobb kancelláriában, személyesen is résztvettek, sőt érdembeni részét saját maguk végezték. 1 ) írnokoknak is nevezett jegyzők állottak rendelkezésükre, akiket elsősorban segédhivatali jellegű feladatokkal bíztak meg, másolással, tisztázással, segédkönyvek vezetésével, stb., de valószínű, hogy a gyakorlottabbakat és a használhatóbbakat a bírósági kiadványok fogalmazásánál is használni tudták, ők maguk pedig csak ellenőrizték, hogy nem követtek-e el valamilyen hibát. A fejedelmi tábla munkájában nemcsak a kisebb kancellária vezetői, az ítélőmesterek vettek részt, bekapcsolódtak abba a jegyzők is. A bíróság ülésein ugyan nem volt szavuk, de megbízást kaptak, mint fejedelmi emberek, a pörökkel kapcsolatos különböző hivatalos feladatok, ú. n. perbeli cselekmények végrehajtására, amilyen pl. a birtokbaiktatás, tanúkihallgatás stb. volt. Nevüket is főleg onnan tudjuk, hogy az oklevelek ilyen cselekményekkel kapcsolatban említik őket. E feladatok megoldásához nem volt elegendő a puszta íráskészség, itt már jogi ismeretekre is szükségük volt, ami feltételezte, hogy pályájukra szakszerűen készüljenek. A jegyzőkben semmiképen sem szabad mai értelemben vett segédhivatali tisztviselőket látnunk csak azért, mert az okleveleket tisztázták és másolták. Már maga ez a munka is magasabbfokú ismereteket követelt, mint az írás és olvasás gépies elsajátítását. Ha pedig figyelembe vesszük a perbeli cselekményekkel kapcsolatos szerepüket is, nem csodálkozhatunk rajta, hogy egy egyszerű Írnokból sokszor fejedelmi kancellár lett, vagyis a legalsó hivatali fokról a legmagasabbig emelkedett. A fejedelmi kancelláriák ítélőmesterei és jegyzői egyaránt a pályájára tudatosan készülő, megfelelő szakismeretekkel rendelkező, munkájában hivatást látó és életcélt találó hivatalnoktípus jegyeit mutatják. Ebbe a jellegzetes újkori hivatalnokosztályba tartoztak az erdélyi fejedelmek kancellárjai is, akik a XVI. és XVII. században még nem egyházi vagy világi nagyurak, hanem elsősorban megbízható tisztviselők. x ) Névsorukat, amely azonban kiegészítésre szorul, közölte Hodor Károly : Erdély ítélőmesterei 1365—1848. Tört. Tár., 1878., 693—695. 1.
